Páskándi Géza 80 éve, 1933. május 18-án született Szatmárhegyen. Első verseit egészen fiatalon közölték ismert erdélyi és romániai magyar nyelvű lapok, 16 évesen már meghívták szerkesztőnek a Bukarestben megjelenő Ifjúmunkáshoz.
Hallgatni akartam címmel Márai Sándor eddig ismeretlen munkáját, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregényt mutatja be május 28-án a Helikon Könyvkiadó. Az író az emigrációban született első művében 1938-tól 1950-ig rajzolja meg a polgárság történetét.
Halálának 80. évfordulója kapcsán megpróbáltunk bármiféle mozgóképes anyagot felkutatni, amiben Krúdy Gyulát lehet látni.
Krúdy Gyula visszatért Óbudára. Igaz, el sem ment innen, csak vitték – utolsó útjára, a Kerepesi temetőbe. Éjszaka ért haza hóna alatt egy palack zöld veltelinivel a lakásától alig 50 méterre lévő Kéhli vendéglőből, és reggel nem ébredt fel.
Ünnepi gálaműsorral nyílt meg a Gárdonyi Géza író születésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Költői est négyesben a Csokonai Művelődési Központban, május 10-én.
Jékely Zoltán száz éve, 1913. április 24-én született.
Április 19-én, pénteken éjszaka a független könyvesboltok várják az olvasóikat, érdeklődőiket és későn fekvő látogatóikat. Nem csak Budapesten, de több vidéki könyvesboltban is.
A közhiedelemmel ellentétben Kafka sokat utazott. Egy cseh–német projekt vállalkozott ennek interaktív bemutatására.
A költészet szimbóluma a hárfa. Írország nemzeti jelképe is a hárfa a X. századtól. Az egyik legrégebbi ilyen hangszert a dublini Trinity College-ban őrzik, és a X–XI. században élt Brian Boru ír főkirálynak tulajdonítják.
1959. március 26-án hunyt el Raymond Chandler, a krimi amerikai klasszikusa. Az ő regényéből forgatta negyven éve Robert Altman A hosszú búcsú című filmjét, ugyanebben az évben adta ki a Magvető a film alapjául szolgáló művet, az Elkéstél, Terry!-t. Húsz évvel később mutatták be Altman remekművét, a Rövidre vágvát.
Mit tegyünk jó vagy rossz időben hétvégén az ünnepi könyvhéten?Ha az idei Ünnepi Könyvhéten szombat estére már telipakoltuk könyves kosarainkat, és haza is cipeltük, netán közel lakó barátunkhoz leadtuk megőrzésre, akkor szombat este 20.30 és 22 óra között könyvheti utcabálon pördülhetünk a Harmónia Táncklubbal. Rophatjuk írókkal, szerkesztőkkel, pultosokkal, lézengőkkel és más könyvvadászokkal. Lesz hölgyválasz és társastánc, a férfi érdeklődők pedig remélhetőleg nem csak az asztal mögül fognak leskelődni. Bár erre minden okuk meglesz, hiszen ott Esterházy Péter, Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos és Závada Pál lesznek a Vylyan sommelier-jei, és mindenki, aki a Magvető standjánál a könyvhéten legalább három könyvüket megvásárolta, ajánlásuk alapján borkóstolhatnak velük, és persze dedikáltathatnak is.
Aki viszont az eső elől fedett helyre menekülne, annak a Magvető Kiadó Rózsavölgyi Szalonban tartott könyvbemutatóit ajánljuk: június 9-én 17 órától Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke című új kötetéről beszélget a szerzővel Szegő János. Június 10-én 15 és 18 óra között pedig Szép versek címmel maratoni felolvasást tartanak az azonos című antológia szerzői. Rövid szünet után 19 órától újraéled a próza: Spiró György Magtár című kötetének bemutatója lesz, amelyen a szerző is részt vesz.
Hogy a legkisebbek se unatkozzanak a könyvespultoknál, június 10-én, vasárnap délelőtt 11 órától az Ametist Bábszínház előadásában végigizgulhatjuk A kék kutya történetét, délután 16 órától pedig Gryllus Vilmos koncertjét hallgathatja kicsi és nagy. Aki pedig hétfőn is szeretne még egy utolsó hajrá keretében résztvenni a könyvhéten, az délután 15 órától, óvodából hazafele menet pihenhet egy kicsit a Göncölszekér együttes koncertjén az Oroszlános kútnál. Hiszen az Ünnepi Könyvhét nemcsak felnőtt, olvasó embereknek szól, hanem mindenkinek, minden órában színes és szórakoztató pillanatokat nyújtó könyvünnep.