a rovat írásai

​József Attila

A 20. század egyik legjelentősebb költőjéről rövid élete során ismereteink szerint nem készült, nem maradt fenn filmfelvétel. Életének és írásainak utóélete azonban nem szűkölködik mozgóképes feldolgozásokban.

​Petőfi Sándor

Az 1848-as forradalom költőjéről ugyan nem maradtak fenn mozgóképes felvételek, hiszen a mozit jóval később találták fel, de a 20. század során keletkeztek olyan, Petőfi életéhez és munkásságához kapcsolódó filmes képsorok, amelyek érdemesek kiemelésre, megtekintésre.

Babits Mihály

A poeta doctus Babits Mihályról két korabeli filmfelvétel maradt fenn: egy híradórészlet és egy amatőrfilm, ezek viszont nagyon jellegzetesek és értékesek.

Móricz Zsigmond

A 20. század első felének egyik legjelentősebb magyar írójáról öt mozgóképes felvételt tartunk számon: két amatőrfilmet és három híradó-tudósítást. Ezeket a képsorokat egészítettük ki néhány, Móriczra emlékező és életének fő helyszíneit bemutató dokumentumfilm- és híradórészlettel.

Ady Endre

Bár Ady Endrével kapcsolatos legkorábbi filmfelvételünk a temetési menetéről készült híradó tudósítás (Est Film, 1919. február), a születésének és halálának évfordulóin készült későbbi filmes megemlékezések értékes kordokumentumként szolgálhatnak ma is.

Kosztolányi Dezső

A Kosztolányi-család életébe is bepillanthatunk egy, az 1920-as évek végéről fennmaradt amatőr felvételen keresztül. Egyebek mellett ez utóbbi ritkaság is megtekinthető az íróról készült mostani összeállításunkban.

Karinthy Frigyes

Karinthy Frigyesről készült most látható kisfilmünkbe néhány ritkán látható filmrészletet választottunk ki.

Illyés Gyula

A kisfilmben Illyés Gyula írói munkásságáról tudósító fontosabb híradófelvételekből válogattunk.

Irodalom összes cikke »

​Petőfi Sándor

PetofileadAz 1848-as forradalom költőjéről ugyan nem maradtak fenn mozgóképes felvételek, hiszen a mozit jóval később találták fel, de a 20. század során keletkeztek olyan, Petőfi életéhez és munkásságához kapcsolódó filmes képsorok, amelyek érdemesek kiemelésre, megtekintésre.



Petőfi életéhez és munkásságához kapcsolódó dokumentumértékű filmes képsorok:

Ilyenek a költő életének főbb állomáshelyeit bejáró dokumentumfilmek és híradós tudósítások felvételei; álló vagy mozgóképekkel illusztrált részletek felolvasva a műveiből; a Március 15-e téren található Petőfi-szobornál tartott tüntetések és megemlékezések 1919-ből és 1956-ból. Az összeállításban látható egy részlet a töredékben fennmaradt némafilmből, amelyet Deésy Alfréd rendezett 1924-ben azonos címmel Petőfi János vitéz (1844) című elbeszélő költeménye alapján.



Irodalmi emlékek nyomában II
. (1963, rendezte: Csajághy Béla) – Petőfi szülőháza Kiskőrösön

Irodalmi emlékek nyomában II. (1963, rendezte: Csajághy Béla) – A Hattyúház és Petőfi szobra Kiskunfélegyházán

Irodalmi emlékek nyomában II. (1963, rendezte: Csajághy Béla) – Petőfi Puszta, télen (1848) című verse téli képekkel

Irodalmi emlékek nyomában I. (1961, rendezte: Csajághy Béla) – Petőfi emléktáblája Székesfehérváron

Irodalmi emlékek nyomában III. (1964, rendezte: Pásztory János) – Petőfi Vasúton (1847) című verse képekkel

Irodalmi emlékek nyomában III. (1964, rendezte: Pásztory János) – Petőfi naplójából (1845) Somoskőújfalu várromáról

Irodalmi emlékek nyomában III. (1964, rendezte: Pásztory János) – Petőfi domborműve a hortobágyi csárdánál

Irodalmi emlékek nyomában III. (1964, rendezte: Pásztory János) – Petőfi szobra Debrecenben

János vitéz (1924, rendezte: Deésy Alfréd) – Részlet a Petőfi elbeszélő költeménye alapján készült némafilmből; kísérőzene: Kacsóh Pongrác: János vitéz (1904) – A Pécsi Mecsek kamaraopera előadása

Budapest irodalmi emlékei I. (1965, rendezte: Simon László) – Képek, rajzok Petőfiről és az 1848. március 15-ei forradalmi eseményekről; kísérőzene: Szabó Ferenc, Petőfi versére a Föltámadott a tenger (1952) című filmből

Az Est Film 19. számú tudósítása az 1919. március 15-éről: Az ifjúság tüntetése a Petőfi-szobor előtt

Új Magyarország (1949, rendezte: Sztepanova Lidija) – Dokumentumfelvételek az 1948. március 15-i hivatalos állami megemlékezésekről

Új Magyarország (1949, rendezte: Sztepanova Lidija) – Molnár Tibor a Nemzeti dalt szavalja a Petőfi-szobor előtt

Magyar Filmhíradó, MFH 1956/37., szeptember – A Magyar Néphadsereg Kínába induló művészegyüttesének énekkara a Nemzeti Múzeum lépcsőjén búcsúzóul előadta Kodály Petőfi Nemzeti dalára írott kórusművét.

Dokumentumfelvételek a Március 15-e téren 1956. október 23-án tüntető tömegről; Sinkovits Imre verseket szaval a Petőfi-szobor talapzatánál; kísérőzene: Ludwig van Beethoven: Egmont-nyitány (1809)

Összidő: 10’00”

Petőfi Sándorra és műveinek utóéletére vonatkozó mozgóképek:

Petőfi Sándor élete és műveinek utóélete legalább annyira fontos és érdekes, mint korának rá vonatkozó eseményei. Ebben a második összeállításban az 1927 és 1972 között készült híradós és dokumentumfelvételekből válogattunk.



A kapcsolódó események többnyire március 15-ei és a költő születésének, halálának évfordulóin tartott megemlékezések. 1949-ben, halálának 100. évfordulóján nemcsak a szocialista országokból látogattak neves írók Magyarországra Petőfi tiszteletére, hanem mások mellett a francia Paul Éluard és a chilei Pablo Neruda is. Petőfi hazafiságát, forradalmiságát minden ideológiai és politikai irányzat magáénak vallotta a hungaristáktól a kommunistákig. Ha a különböző korok, rendszerek értelmezéseit egymás után tekintjük meg, úgy még inkább kidomborodik az, amit Petőfi és költészete ma is jelenthet nekünk.

Magyar Híradó, MFI 152., 1927. január – A Petőfi Társaság 50 éves jubileuma a Tudományos Akadémiában; kísérőzene: Kacsóh Pongrác: János vitéz (1904) – A Pécsi Mecsek kamaraopera előadása

Magyar Híradó, MFI 161., 1927. március – A március 15-iki ünnepségek, Az irredenta szobroknál; A múzeumkertben; A társadalmi egyesületek felvonulása Petőfi szobrához; kísérőzene: Kacsóh Pongrác: János vitéz (1904) – A Pécsi Mecsek kamaraopera előadása

Magyar Világhíradó, MFI 1079., 1944. november – Szeleczky Zita Petőfi Föl a szent háborúra! (1849) című versét szavalja a Magyar Művelődés Házában tartott hungarista esten

Mafirt Híradó 79., 1947. július – A Kommunista Párt és a helybéliek megemlékezése Kiskunfélegyházán Petőfi halálának 99. évfordulója alkalmával

Mafirt Híradó 110., 1948. március – Petőfi anyja testvérének unokáját, özvegy Baltazár Istvánnét köszönti dr. Münnich Ferenc altábornagy. A Budapesti Főkapitányság vezetője lakást és ellátmányt utaltat ki a költő rokonának.

Magyar Filmhíradó, UMFI 14., 1948. június – Az állami vezetők és külföldi vendégek Budapesten megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát.

Magyar Filmhíradó, UMFI 14., 1948. június – A Petőfi-ház újbóli megnyitása.

Magyar Filmhíradó, MFH 1949/32., augusztus – Petőfi halálának százéves évfordulóján tartott hivatalos megemlékezések állami vezetők és külföldi politikusok, írók részvételével.

Magyar Filmhíradó, MFH 1955/41., október – Berky Lili és Gózon Gyula Petőfi Színészdal (1844) című versét olvassa.

Magyar Filmhíradó, MFH 1972/41., október – Új Petőfi Múzeum, Szalkaszentmárton; Petőfi Apám mestersége s az enyém (1845) című verse.

Magyar Filmhíradó, MFH 1972/52., december – Állóképes montázs a Petőfi születésének 150. évfordulója alkalmával A XIX. század költői (1847) című versére.

Összidő: 10’48”

Deák-Sárosi László

• Publikálva: 2016.03.11. 11:23

Digitális Irodalmi Akadémia