a rovat írásai
Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?
Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.
És elindult a nagy íróper
Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.
Segédmunkásból lett költő
Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.
Ishiguróé a Nobel
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott
Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.
100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.
Csesztve és Sztregova, Arany és Madách
Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.
Költő elvont gondolatisággal
Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.
Tompa a búslelkű verselő lelkész
Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.
Ma van a magyar dráma napja
A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.
King a rémkirály
Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.
Somlyó Zoltán, az elátkozott költő
Életműve keletkezése óta viták kereszttüzében áll. A
hányatott sorsú költő, újságíró mintha maga sem tudta volna, mit kezdjen
a vele született kétségtelen tehetséggel.Elpazarolta magát, alkotó energiáit, miközben folytonosan dolgozott, hogy a legszerényebb anyagi feltételeket biztosítsa egyre gyarapodó családja megélhetéséhez – nagyjából ez volt a póz, ami mögé bújt. Elátkozott költő, szokás mondani róla; ezt a pózt és státust ő találta ki saját magának.
Kevesebben tudják róla, hogy a maszk mögött lényegében ugyanaz az ember rejtőzött, akinek mondta magát: a társadalom peremére csúszott, nem túl sikeres újságíró, nehezen boldoguló költő. Miközben (fiatal korában) legjobb verseit írta, végigcsapongott számtalan vidéki kisvároson és helyi szerkesztőségen, majd különböző fővárosi újságoknál dolgozott. És közben a nyughatatlan magánélet, négy házasság, követhetetlen kalandok sorozata. Jól írt, és szerették őt magát, a vidám bohémet, de kollégának egyáltalán nem volt megbízható: a határidő szorítását nem érezte, számítani nem lehetett rá, tollából pedig a legvegyesebb minőségben áradtak a szövegek. Esztétikai és politikai szempontból egyaránt. Legjobb sorait (sok van belőlük) olyan gyenge poénok habosítják, amelyeket a korabeli kuplészerzők többsége sem vállalt volna be. Ő maga is jól látta ezt:
Költészetem: úgy sétálok veled
a bús völgyek és bús dombok felett,
mint aki maga se tudja, kivel jár...
(...)
Arcodnak minden izmát ismerem,
mégis a legforróbb titok nekem –
jaj, szerelem ez, jaj, ez féltékenység!
(...)
Költészetem, ragyogó szőke lány,
senki sem tudja, magam sem talán:
törvénytelen lányom, vagy kedvesem vagy?
Amikor 55 éves korában (szinte elképzelhetetlenül hosszú „öregkor” után) meghalt, kortársai a terjedelemre sem túl jelentős anyagból leginkább a költemények egy kisebb részét gondolták értékesnek. Nagyjából azokat a verseket, amelyeket Somlyó 20 és 35 éves kora között írt. (Húszéves korában jelent meg az első kötet, a Tanácsköztársaság bukása után pedig többnyire csak műfordítással foglalkozott.) Prózai munkáit jelentéktelennek ítélték, líráját pedig általában véve valahol a magas költészet és a bulvár között ingadozó, valójában egyikhez sem sorolható különcségnek. Mivel korosztályából sokkal jobb szerzők jelentkeztek mindkét kategóriában, így nem véletlen, hogy Somlyó (aki pedig pár versével a Nyugatba is bekerült) kimaradt mindkettő elismeréséből.
Az utóbbi években felértékelődni látszik költészete, és valóban, remek kötetet lehet szerkeszteni a Somlyó Zoltán-anyagból. (A vicces az, hogy többféle kötetet is, ha valakinek kedve van foglalkozni vele.) Szokás mondani, hogy igazából néhány, mondjuk négy-öt vers elégséges ahhoz, hogy valaki az irodalomtörténet szemében utólag nagy költő legyen; az ő életműve (minden jellegzetessége ellenére) jó példa ennek igazságára.
Örkényi-Strasszer István alkotása, a Hermina úton állt. A szobor helye 2009 óta ismeretlen; 2011-ben Varga Tamás szobrával pótolták. Forrás: szoborlap.hu/Neszták Béla
A június 22-én 130 éve született költő hagyatékát – együtt fia, Somlyó György költő, író, műfordító kézirataival, relikviáival, könyveivel – idén márciusban adományozta a Petőfi Irodalmi Múzeumnak Somlyó Bálint, az ELTE Esztétikai Tanszékének docense.
Összes versei megtalálhatók a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján.
Mentes Tamás