a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

Elhunyt Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész

szegedymaszak

Életének 74. évében elhunyt Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az összehasonlító irodalomtudomány, a fordításelmélet és a magyar irodalom 19. századtól napjainkig tartó időszakának neves kutatója – erősítette meg a hírt a Magyar Tudományos Akadémia.

Szegedy-Maszák Mihály 1943-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol–magyar szakán 1966-ban szerzett tanári diplomát, majd posztgraduális tanulmányokat végzett a Cambridge-i Egyetemen. Diplomájának megszerzése után 1981-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként, illetve főmunkatársként. Kutatási területe a regényelmélet, az összehasonlító irodalomtudomány és a magyar irodalom 19. századtól napjainkig tartó története volt. Tudományos munkássága mellett 1981-től az ELTE irodalomtörténeti tanszékén is oktatott. 1990-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Magyarországi katedrája mellett számos külföldi egyetemen is tanított vendégprofesszorként.

Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész "Nemzeti és világirodalom a huszonegyedik században" címmel tart előadást a Mindentudás Egyetemén, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai tömbjének előadótermében. MTI Fotó: Nándorfi Máté 2004
Szegedy-Maszák Mihály (MTI Fotó: Nándorfi Máté)

1978-ban az irodalomtudományok kandidátusa lett, 1989-ben pedig megvédte akadémiai doktori értekezését. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává 1993-ban, rendes taggá pedig 1998-ban választották. Munkásságát több kitüntetéssel is elismerték: 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2003-ban pedig a Széchenyi-díjat kapta meg.

Forrás: MTA honlapja

• Publikálva: 2016.07.25. 16:04 • Címke: hír

Digitális Irodalmi Akadémia