a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

„Versenyt az esztendőkkel”

babits

Hetvenöt éve, 1941. augusztus 4-én hunyt el Babits Mihály költő, műfordító, akadémikus, a Nyugat nemzedékének egyik legnagyobb költője. 

Szekszárdon született 1883. november 26-án nemesi-értelmiségi családban, apja törvényszéki bíró volt. Iskoláit Pécsett és Pesten végezte, a ciszterciek pécsi főgimnáziumában érettségizett 1901-ben. A budapesti egyetem magyar-francia szakára iratkozott be, de a franciát csakhamar a latinnal cserélte fel. Nyelveket, esztétikát, filozófiát tanult, érdeklődött a modern külföldi irodalom iránt, rendkívüli műveltsége kivételesnek számított kortársai körében. Írni még középiskolás korában kezdett, prózával, verssel és műfordítással is kísérletezett. Egyetemi évei alatt, Négyesy László legendás stílusgyakorlat óráin kötött életre szóló barátságot Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. A diploma megszerzése után Baján, Szegeden, Fogarason tanított, 1911-től Újpesten volt gimnáziumi tanár. 1902-től megjelenő verseire és műfordításaira figyelt fel Ignotus, a Nyugatnak a folyóirat indulása, 1908 óta munkatársa, 1916-tól szerkesztője, majd főszerkesztője volt.

Budapest, 1920-as évek Babits Mihály, Osváth Ernő, Gellért Oszkár (b-j az alsó sorban), valamint Tóth Árpád, Beck Ödön Fülöp, Kosztolányi Dezső (b-j a felső sorban). (Az eredeti felvétel készítésének ideje ismeretlen. A reprodukciós felvételt Ráfael Csaba készítette 1983. szeptember 6-án.) MTI Fotó: Reprodukció
Budapest, 1920-as években: Babits Mihály, Osváth Ernő, Gellért Oszkár (balról jobbra az alsó sorban), valamint Tóth Árpád, Beck Ödön Fülöp, Kosztolányi Dezső (balról jobbra a felső sorban). (Az eredeti felvétel készítésének ideje ismeretlen. A reprodukciós felvételt Ráfael Csaba készítette 1983. szeptember 6-án.) MTI Fotó: Reprodukció

Első verseskötete 1909-ben jelent meg Levelek Iris koszorújából címmel. Erőteljesen hatott rá az antik kultúra, műveit ekkor is, későbbi korszakaiban is formai igényesség jellemezte. Szemléletének konzervatív vonásai főként a kultúra értékeinek őrzésére vonatkoztak. 1911-ben fogott bele legnagyobb műfordítói munkájába, Dante Isteni Színjátékát ültette át magyarra. Jelentős műfordítása még Shakespeare-től A vihar, Baudelaire-től A romlás virágai, Szophoklész Oidipusz királya és az Erato című gyűjtemény. Az 1910-es évek közepén az egyébként zárkózott költő egyre inkább a társadalmi kérdések felé fordult. A Május huszonhárom Rákospalotán című versében az 1912-es munkástüntetésnek, a vérvörös csütörtöknek állított emléket. 1915-ben egyik verse miatt egy évre felfüggesztették tanári állásából. 1916-ban jelent meg a pacifizmusát leghívebben tükröző Húsvét előtt című verse, egy év múlva Fortissimo című békeverséért istenkáromlás miatt indítottak eljárást ellene. 1916-ban publikálta első regényét, A gólyakalifát, a személyiségmegkettőződés problematikájának modern lélektani feldolgozását. Lelkesen támogatta az őszirózsás forradalmat, a proletárdiktatúra idején a budapesti tudományegyetemen tanított, ezért később megfosztották tanszékétől, és nyugdíját is megvonták. 1918-as megalakulásakor a Vörösmarty Akadémia alelnöke lett, 1925-től a testület elnöki tisztségét töltötte be.

babits
Özv. Babits Mihályné, Babits Mihály, Babits Angyalka. Budapest, 1912 (fotó: Babits Mihály Emlékház)

1921-ben feleségül vette Tanner Ilonát, aki Török Sophie néven ismert költőnő volt, és – mivel saját gyermekük nem született  Sophie öccsének kislányát fogadták örökbe. 1924-ben Esztergom-Előhegyen vettek nyaralót, ettől kezdve Babits ideje nagy részét itt töltötte, a város kulturális életének meghatározó alakja lett. Számos neves művész látogatta meg itt, emléküket a ház úgynevezett autogramfala is őrzi. A húszas években írta meg jelentős regényeit: 1922-ben a Timár Virgil fiát, 1923-ban a saját újpesti élményeiből táplálkozó Kártyavárat, 1927-ben az önéletrajzi ihletésű Halálfiai című családregényt. Irodalmi tekintélye egyre nőtt: tagjává választotta a Kisfaludy Társaság, 1927-től a Baumgarten-alapítvány kurátoraként döntő szava volt abban, kik kapják a Baumgarten-díjat. Lapszerkesztőként szívesen adott helyet a népi költők és a fiatalok műveinek, de idegenkedett a szocialistáktól és a nyílt politizálástól. József Attiláról alkotott véleményét is ez befolyásolta: tehetségét ugyan elismerte, de viszonyuk nemzedéki, esztétikai ellentétek miatt megromlott.

1937 Babits Esti kérdés című versét olvassa fel a Magyar Rádió Stúdiójában. MTI Fotó: Reprodukció
1937-ben Babits Esti kérdés című versét olvassa fel a Magyar Rádió Stúdiójában (MTI Fotó: Reprodukció)

A harmincas években született művei közül kiemelkedik az 50 középkori latin himnuszt tartalmazó Amor Sanctus – Szent szeretet című fordításgyűjteménye, amelynek igényes előszavát is ő írta. 1933-as Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom című disztópiája (negatív utópiája) humanizmusának, háborúellenességének tükröződése. 1936-ra készült el Az európai irodalom története című átfogó munkája, a páratlan műveltségű író lírai vallomása olvasmányairól, könyvélményeiről, világirodalomról. 1937 áprilisában daganat okozta gégeszűkületet állapítottak meg nála, állapota a műtét után csak átmenetileg javult. A fenyegető háború és súlyosbodó betegsége arra késztette, hogy kilépjen elefántcsonttornyából, és hitet tegyen: az 1940-ben megjelent bibliai témájú, jelképes elbeszélő költeménye, a Jónás könyve emberi és művészi fejlődésének összefoglalása. 1941 márciusában még megtartotta akadémiai székfoglalóját, de ezután szinte teljesen beszédképtelen lett, környezetével beszélgetőfüzetekben kommunikált. 1941. augusztus 3-án a budapesti Siesta-szanatóriumba szállították, ahol a másnapra virradó éjjel meghalt.


video

Babits Mihály születésének 90. évfordulóját követően Latinovits Zoltán olvas fel részleteket az író szülőföldjéről lejegyzett lírai visszaemlékezéseiből (MFH 1974/1)

Babits költészetében az antik világ képeitől a középkoron át a modern világig jutott el, egyike a legképgazdagabb költőknek. Szépprózája a költői szimbolizmustól a szigorú realizmusig terjed, jelentősek tanulmányai, esszéi, irodalomtörténeti munkái is. Vallásos katolikus volt, vágyott a hitre, amely egyet jelentett nála a humanizmussal.

MTI

• Publikálva: 2016.08.03. 14:15 • Címke: évforduló

Digitális Irodalmi Akadémia