Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.
Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.
Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.
Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.
Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.
Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.
A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.
Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.
Budapesten született jómódú értelmiségi családban 1910. szeptember 22-én. Elemista kora óta írónak készült, más pálya soha nem érdekelte. Középiskolai tanulmányait a budapesti Evangélikus Főgimnáziumban végezte, majd tanult a bécsi, a berlini, a párizsi és a grazi egyetemen, kiválóan beszélt németül és franciául.
Ismeretlen fotós felvétele (forrás: Europeana)
1934-től a liberális Magyar Hírlapban jelentek meg Heine- és Villon-fordításai, illetve átköltései. 1937-ben a Villon-balladákat szerette volna kötetben is kiadni, de egyetlen kiadó sem vállalta szabadszájúsága miatt. Ekkor kölcsönökből saját kiadásban jelentette meg munkáját, amelyet szinte pillanatok alatt szétkapkodtak, de a szakmabéliek a „jó ízlés és az irodalmi tisztesség nevében” ostorozták a fordítót. Egy évvel később jelent meg első saját verseskötete A pompeji strázsa címmel. A függetlenségét, saját integritását mindvégig szigorúan őrző költő ekkortájt a Szép Szó köréhez csatlakozott, ami főként József Attilához fűződő barátsága miatt alakult így.
1947-ben Faludy György és Kodolányi János a könyvnapon (MTI Fotó/Magyar Fotó: Járai Rudolf)
Felismerve, merre tart a lassan fasizálódó ország, az Anschluss után, 1938-ban Franciaországba emigrált. Megérzése helyesnek bizonyult, itthon maradt húgát a nyilasok később a Dunába lőtték. Amikor a második világháborúban Franciaországot megszállták a németek, Marokkóba menekült, majd áthajózott az Egyesült Államokba. 1942 és 1945 között az amerikai hadsereg katonája volt, káplárként szerelt le. A második világháború befejezése után, miután magyar költőként csak anyanyelve közegében tudta elképzelni életét, hazatért, a Népszava kulturális rovatának munkatársa lett.
1988-ban Torontóból hazalátogatva dedikálja könyveit Budapesten (MTI Fotó: Cser István)
1950 júniusában koholt vádak alapján letartóztatták, kémkedéssel és összeesküvéssel vádolták. Három évet töltött a recski munkatáborban, ahol társaival szabadegyetemet szervezve próbáltak ellenállni a veréseknek, megalázásoknak. Papírja-ceruzája nem lévén, fejben fogalmazott verseit rabtársaival is megtanultatta, a költeményeket később kötetben is kiadta. Szabadulása után műfordításaiból élt, de az 1956-os forradalom után másodszor is emigrált. Londonban telepedett le, az Irodalmi Újság főszerkesztője lett, és Pokolbéli víg napjaim címmel megírta életét, amely Nyugaton nagy sikert aratott, de magyarul csak szamizdatban jelent meg, először 1987-ben.
Az utolsó képek egyike: 2006-ban a könyvhéten (MTI Fotó: Ujvári Sándor)
Élt Firenzében és Máltán is, majd 1967-ben Torontóba költözött. Több kanadai és amerikai egyetemen oktatott, közben az Ötágú Síp és a chicagói Szivárvány című irodalmi folyóiratot szerkesztette. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Az 1989-es rendszerváltás után visszatelepült Magyarországra. 2006. szeptember 1-jén bekövetkezett haláláig több kötete is megjelent: Börtönversek 1950-1953, 200 szonett, Erotikus versek, Jegyzetek az esőerdőből (napló), Jegyzetek a kor margójára (publicisztika), Rabelais: Pantagruel, középkori francia vidámságok könyve (műfordítás). Kiváló formaművész volt, a szonett, a ballada mestere, hangja hol ironikus-könnyed, hol kesernyés, ahogy a téma megkívánja.
1991-ben megkapta a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét, 1993-ban a Soros Alapítvány Életműdíját. Átvehette a Nagy Imre-emlékplakettet és a Budapest Főváros Díszpolgára címet, 1994-ben Kossuth-díjat, 1998-ban Pulitzer-emlékdíjat, 2000-ben Aranytollat, 2002-ben Gundel Művészeti Díjat kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést posztumusz kapta 2006-ban. 2008-ban Budapesten, a Szent István körúton egykori lakóházán, 2013-ban a VII. kerületi Damjanich utcában lévő szülőházán avattak emléktáblát tiszteletére.