Páskándi Géza 80 éve, 1933. május 18-án született Szatmárhegyen. Első verseit egészen fiatalon közölték ismert erdélyi és romániai magyar nyelvű lapok, 16 évesen már meghívták szerkesztőnek a Bukarestben megjelenő Ifjúmunkáshoz.
Hallgatni akartam címmel Márai Sándor eddig ismeretlen munkáját, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregényt mutatja be május 28-án a Helikon Könyvkiadó. Az író az emigrációban született első művében 1938-tól 1950-ig rajzolja meg a polgárság történetét.
Halálának 80. évfordulója kapcsán megpróbáltunk bármiféle mozgóképes anyagot felkutatni, amiben Krúdy Gyulát lehet látni.
Krúdy Gyula visszatért Óbudára. Igaz, el sem ment innen, csak vitték – utolsó útjára, a Kerepesi temetőbe. Éjszaka ért haza hóna alatt egy palack zöld veltelinivel a lakásától alig 50 méterre lévő Kéhli vendéglőből, és reggel nem ébredt fel.
Ünnepi gálaműsorral nyílt meg a Gárdonyi Géza író születésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Költői est négyesben a Csokonai Művelődési Központban, május 10-én.
Jékely Zoltán száz éve, 1913. április 24-én született.
Április 19-én, pénteken éjszaka a független könyvesboltok várják az olvasóikat, érdeklődőiket és későn fekvő látogatóikat. Nem csak Budapesten, de több vidéki könyvesboltban is.
A közhiedelemmel ellentétben Kafka sokat utazott. Egy cseh–német projekt vállalkozott ennek interaktív bemutatására.
A költészet szimbóluma a hárfa. Írország nemzeti jelképe is a hárfa a X. századtól. Az egyik legrégebbi ilyen hangszert a dublini Trinity College-ban őrzik, és a X–XI. században élt Brian Boru ír főkirálynak tulajdonítják.
1959. március 26-án hunyt el Raymond Chandler, a krimi amerikai klasszikusa. Az ő regényéből forgatta negyven éve Robert Altman A hosszú búcsú című filmjét, ugyanebben az évben adta ki a Magvető a film alapjául szolgáló művet, az Elkéstél, Terry!-t. Húsz évvel később mutatták be Altman remekművét, a Rövidre vágvát.
Száz éve született Ottlik Géza, s az évforduló még mindig
tartogat meglepetéseket: ezek közül az egyik a MOME, a PIM és az MTA
Sztaki közös projekje, a Hajnali háztetők séta – okostelefonon."A Hajnali háztetők irodalmi séta készítői a MOME Kreatív Technológia Laborjának Digitális múzeum kurzusán találkoztak: Mata Juli konzulensként, Jankó Anna és Oravecz Júlia hallgatóként: szerettek volna kilépni egy múzeumi kiállítás teréből, és megvizsgálni, hogyan lehet egy irodalmi alkotást lefordítani a városra. Az Ottlik-évben adódott, hogy a mindvégig Budapesten játszódó Hajnali háztetők legyen a szerencsés kiválasztott… A Petőfi Irodalmi Múzeum egyébként Ottlik tárgyi hagyatékából létrehozott egy teljesen hagyományos tárlatot is Minden megvan címmel, de intézményi szinten támogatták az újszerű kezdeményezést is, hogy a múzeum falain kívül is elérhető legyen egy tárlat.
(...)
Az okostelefon-alkalmazás miatt került képbe az MTA SZTAKI, akik a Guide@Hand alkalmazásuk kereteibe tudták integrálni ezt a budapesti sétát: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Google Playben vagy az App Store-ban a Guide@Hand Budapest alkalmazást kell kikeresni és telepíteni, majd a séták közül letölteni az ingyenes Hajnali háztetők sétát.
A sétához tehát okostelefon szükséges: Androidon és IOS-en, telefonon és táblagépen egyaránt működik többé-kevésbé hiba nélkül.
Ottlik: Hajnali háztetők irodalmi séta from Creative Technology Lab on Vimeo.
Az alkalmazás egyébként teljesen offline, úgyhogy nem kell félteni az adatforgalmat sem: egyszer kell letölteni, és utána a megfelelő helyszínre érve lehet előhívni a tartalmakat. (Illetve ha valaki most a demo változatot tölti le, akkor a teljes változatot szeptemberben majd frissíteni kell, de ezt az alkalmazás is jelzi majd a megszokott módon.)
(...)
A séta aktív pontokból áll össze: ezeket kell megadott sorrendben végigjárni – sajnos ezektől eltérni nincs lehetőség, ahogyan normál esetben egy könyvet is az elejétől a végéig olvas az ember.
(...)
A Hajnali háztetők három rövid szakasza került feldolgozásra, a Fővám tér, az Egyetem tér, a Csendes Létterem és a Kossuth Lajos utca vonalon sétálgathatunk egy órán keresztül. Az alkotók szeptemberre ígérik a teljes változatot 16 útszakasszal: akkor a Mechwart térről indulva a Millenárison keresztül jutunk a Villányi útra, majd az Operán keresztül a Lónyay utcába, ahol a híres címadó jelenetet is átélhetjük majd. Átélés alatt azt értem, hogy a regény eredeti helyszínein meghallgathatjuk (Habóczki Máté előadásában) vagy elolvashatjuk a vonatkozó részleteket, és kapcsolódó tartalmakkal ismerkedhetünk meg. Eleve egy korabeli, 30-as évekbeli térkép segítségével haladunk (már ha kikapcsoljuk az online térképet), a regényrészletek mellé archív tartalmakat, újságcikkeket, fotókat és filmrészleteket kapunk.
(...)
Megosztani most még csak a teljes sétát lehet: a későbbiekben lehetőség lesz élménypontok rögzítésére és az idézetek megosztására is."
A séta demo-ja már kipróbálható, a teljes séta szeptembertől érhető el.
forrás: Konyves.blog.hu