a rovat írásai

Proust panaszlevelet írt a hangos szex miatt

Marcel Proust francia regényíró egyik levele, amelyben a szomszédok túl hangos hancúrozására panaszkodott,  28 ezer euróért (8,8 millió forint) kelt el szerdán a Drouot árverési háznál, közölte a Drouot.

Elment a 80-as, 90-es évek kultkönyvének szerzője is

Elhunyt 88 évesen Robert M. Pirsig, A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete című filozofikus regény szerzője. Egészsége az utóbbi időben erősen hanyatlott, hétfőn halt meg South Berwick-i otthonában, közölte kiadója, a William Morrow.

A Dzsihád, avagy a Nyugat öngyilkossága a Könyvfesztiválon

Pawel Lisicki lengyel újságíró, szerkesztő szerint öngyilkosságot követ el a Nyugat, ha nem változtat az iszlámmal kapcsolatos magatartásán; a szerző erről szombaton beszélt a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, magyarul most, A Dzsihád, avagy a Nyugat öngyilkossága című megjelent kötetének bemutatóján.

Hóeke Menyhért is volt Tömörkény István

Száz éve, 1917. április 24-én hunyt el Tömörkény István író, régész, néprajzkutató. „Azzal a zavaros ténnyel kezdődik ez az egész élet, hogy még sohasem voltam abban a városban, amelyben – a keresztlevél szerint – születtem″ – írta 1913-ban kelt önéletrajzában.

150 kiállító és 500 program a könyvfesztiválon

Mintegy 150 kiállító könyvkínálata és csaknem 500 program, köztük könyvbemutatók, dedikálások, felolvasások, író-olvasó találkozók, koncertek és kiállítások várják a közönséget április 20. és 23. között a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenárison, ahol idén 28 ország képviselteti magát – mondta el Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke.

Tizenkét órányi vers 67 költőtől

A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik. A költő Fiumei úti sírkertben található nyughelyénél a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szervezésében Földes László Hobo ad műsort József Attilára emlékezve. A nap másik fontos eseménye, hogy immár hetedik alkalommal rendezi meg a Versmaratont a közmédia: 67 magyar költő 12 órán át olvas fel verseiből és beszélget a művekről a Magyar Rádió régi, budapesti épületében.

Lassie hazatér vagy a tablet?

Egy régebbi korban ki ne olvasta volna gyermekfejjel Eric Knight Lassie hazatér című könyvét. Emlékszem, azidőtájt mindenki skót juhászt akart magának a faluban, mert mi a televízió helyett még inkább könyveket olvastunk. Most, hogy kedvet kapjon hozzá, felolvastam a 10 éves lányomnak néhány oldalt a Lassie-ből, és ő inkább a tabletje mellett döntött. Bevallom, így negyven év után én is lassúnak, kissé túlírtnak találtam a művet. De ez mit sem von le a 120 éve született szerző érdemeiből, akinek legalább olyan kalandos élete volt, mint az általa megálmodott skót juhászkutyának.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Bányai Tamás

Tragikus hirtelenséggel elhunyt hétfőn Bányai Tamás író – közölte az MTI-vel írótársa, Majoros Sándor.​

Akinek az ETO minden kategóriájában van műve

Huszonöt éve, 1992. április 6-án hunyt el Isaac Asimov orosz származású amerikai író és biokémikus, a tudományos-fantasztikus és a tudományos ismeretterjesztő irodalom egyik legkiválóbb képviselője. Elképesztő méretű életművet hagyott hátra: több mint ötezer kötetet írt vagy szerkesztett, és 90 ezer levél maradt utána.

70 évvel korábban lehetett volna irodalmi Nobel-díjunk

Mindjárt az elején, a dolgok jelen állása miatt el kell mondanunk, hogy a 80 éve halott Tormay Cécile, akinek a két világháború között a magyar írótársadalomból egyedül volt esélye az irodalmi Nobel-díjra, antiszemita volt és a saját neme iránt érzett vonzalmat. Ez a két dolog pedig így együtt nehezen egyeztethető össze a mai ember szemében. De talán nem is ezzel kellene foglalkoznunk, hanem az írásaival.

Író, aki elment Napóleonnal Moszkváig

Százhetvenöt éve, 1842. március 23-án hunyt el Párizsban Stendhal, a 19. század első felének egyik legeredetibb és legkiválóbb francia írója, az irodalmi realizmus egyik első mestere.

Irodalom összes cikke »

Arany-balladák másképp

arany_leadArany János születésének 200. évfordulóján és az Arany János-emlékév nyitónapján a Zichy Szín-Műhely különleges emlékműsorral, rendhagyó irodalomórával tiszteleg a költő előtt március 2-án a Stefánia Palota színháztermében.

Arany János legismertebb balladáit a mai kor ízléséhez igazodva hallhatja a közönség neves színészek előadásában, a műsort Zichy Mihály festő, grafikus Arany-balladákhoz készített illusztrációi színesítik – közölte a Zichy Szín-Műhely az MTI-vel. Az emlékelőadás nemcsak rendhagyó irodalomóra, hanem iskolai megemlékezés is lesz egyben, és a nagy érdeklődésre való tekintettel március 3-án is láthatják a Pest megyei és budapesti iskolások. A két előadáson összesen ezer diákkal emlékeznek együtt a művészek.

stefánia palota

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával létrejött, Arany-balladák másképp - Zichy Mihály rajzaival című előadáson Arany János tizenegy legismertebb balladájának keresztmetszetét láthatja a közönség, illetve később rendhagyó irodalomóra keretében a diákok XXI. századi megközelítésben. A versek között elhangzik a Híd-avatás, a Vörös rébék, az V. László, a Rozgonyiné, a Tetemre hívás, az Ágnes Asszony, a Szondi két apródja, a Mátyás anyja, a Bor vitéz, a Pázmán lovag és A walesi bárdok is. A darab dramaturgja és rendezője Dolmány Attila, a Vígszínház és a Játékszín vendégművésze. Fellép Bacsa Ildikó, Turek Miklós, Kövesdi László és Koltai Vivien pályakezdő színésznő is. A produkció zenei kíséretét Szántó Katalin fuvolaművész adja. A színház az iskolákba megy elnevezésű programsorozat keretén belül a Zichy Szín-Műhely színházat, festészetet, zenét és irodalmat visz országszerte az általános, valamint a középiskolákba 2016 májusa óta.

(mti)

• Publikálva: 2017.02.25. 12:14

Digitális Irodalmi Akadémia