Amire akár egy mázsa földet is rá lehetett tornyozni, és könnyedén eltolni, mert a súly hetven százaléka a kerékre esett, csak 30 kilót emelt a kubikos, aki ásójával, lapátjával és talicskájával száz esztendőn keresztül formálta az ország képét. Indultak a munkák a Tisza szabályozásával, árvízvédelmi töltések hangyaszorgalommal való megépítésével. Aztán jöttek a vasúti töltések és a közutak is. Millió és millió köbméter földet mozgattak meg ezzel az egyszerű és nagyszerű eszközzel, aminek már láttam modern kori, vasból és bádogból, gumikerékkel készült változatát is. Ahogy a szekereknél, itt is „szabványok″ alakultak, köztük a szentesi forma lett a legelterjedtebb, nyilván ezzel volt a legkönnyebb a munka. A mi szunyókáló bognárunk, vagy annak a megbízottja viszont nem a szentesi talicskákat árulja. Ezek a tömzsi, a rakterét nézve felfelé szélesedő szentesi formával szemben nyújtottabb oldalelemekkel készültek, így a a raktér is hosszabb lett, a rakomány terhéből már nem csak a kerék, hanem a karok is kaphattak jócskán. Talán ezért sem keltek el a talicskái a szunyókáló embernek, Szankon, Kányádi Sándor szülőhelyén is ismerték a szentesi formát, annak biztos lett volna keletje.
Pálffy Lajos