Szabóinas, vándorszínész, szerzetes, vasutas és Nobel-díjas

Százötven éve, 1867. május 7-én született Wladyslaw Stanislaw Reymont Nobel-díjas lengyel író, a Parasztok című regény szerzője.

Az akkor Oroszországhoz tartozó Kobiele Wielkie nevű falucskában született egy kilencgyermekes családban. Eredeti neve Rejment volt, ezt írói pályája kezdetén változtatta Reymontra. Apja a falu kántora volt, igen szerény jövedelemmel, így Reymont iskolába sem nagyon járhatott. Élénk eszű és érdeklődő fiú lévén hamar rákapott az olvasásra, Robinson Crusoe és Walter Scott regényei voltak kedvenc olvasmányai. Apja szabóinasnak adta Varsóba, ahol, bár érdekelte a szakma is, a színház teljesen rabul ejtette. 1885-ben, a segédlevél megszerzése után megszökött, egy vándortársulathoz csatlakozott. Hamar rájött, hogy nincs elég tehetsége a színészethez, ekkor beállt egy Pálos-rendi kolostorba novíciusnak. A papi pályához sem érzett túl sok elhivatottságot, de használhatta a kolostor könyvtárát, klasszikusokat és nemzeti költőket olvasott, franciául is megtanult. A kolostorból egy merész váltással a vasút alkalmazásába került, egy ideig a Varsó-Bécs vasútvonalon volt pályafelvigyázó, majd vasúti gyakornok. Ekkor kezdett írni is, novelláit a varsói Prawda és a Glos című lapoknak küldözgette.

Első megjelent novellája után gyakornoki állását felmondták, 1893-ban meglehetősen szerény tőkével Varsóba költözött. Ettől kezdve csak irodalmi munkásságából és egy vasúti balesete miatt kapott kártérítésből élt. Első regénye, az 1894-ben megjelent Jasna Góra-i zarándoklat Zola egyik hasonló műve nyomán született meg. Következő regénye a saját vándorszínészi élményeiből és tapasztalataiból építkező Komédiásnő 1896-ban nagy sikert aratott. Ezen felbuzdulva elkészítette a folytatást is, Erjedések címmel. Közben járta az országot, megismerkedett a paraszti világ, a falusi élet pillanataival, az iparosodás, a városok fejlődésének jelenségeivel, tapasztalatairól riportokban, novellákban számolt be. 1899-ben írta meg Az ígéret földje című regényét, romantikus antikapitalizmusának jellegzetes darabját, amelyből az Oscar-díjas Andrzej Wajda rendezett filmet Daniel Olbrychski főszereplésével.

A regény miatt az orosz hatóságok kiutasították, Franciaországba ment, ahol 1904 és 1909 között megírta máig legnépszerűbb regényét, a Parasztokat. A négy részre tagolódó regény, melynek kerete a természet örök körforgása, a négy évszak váltakozása, a paraszti életformát ábrázolja, megjeleníti a parasztság valamennyi rétegét, a hétköznapok és az ünnepek történéseit, a kemény munkát és az izzó szenvedélyeket, szerelmet. A kevés cselekménnyel, de kiváló megfigyelőképességgel, megkapó ember- és természetábrázoló erővel megírt regényért, a paraszti eposzért 1924-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. A művet csaknem harminc nyelvre fordították le, és 1922-ben filmet, 1972-ben pedig 13 részes tévésorozatot készítettek belőle, magyar nyelvre Tomcsányi János ültette át. Szerb Antal értékelése szerint a regényt „utolérhetetlen egyetemessége teszi nemzetek fölötti, közös irodalmi értékké″.

Az 1910-es évek elején Reymont érdeklődése a spiritizmus, az okkultizmus, a teozófia felé fordult, ezzel kapcsolatos benyomásait  A vámpír (1911) című regényében rögzítette. 1914-ben hazatért Lengyelországba, az első világháború idején többnyire Varsóban és Zakopanéban tartózkodott. A háború befejezésével egy időben zárta le nagyszabású történelmi regénytrilógiáját, amely Az 1794-es év címet kapta. A mű a 18. század végi lengyel függetlenségi mozgalmat és a Kosciuszko vezette felkelést elemzi. A háború után Reymont megvette a Kolaczkowo nevű kis tanyát, ahonnan már csak egyszer mozdult ki hosszabb időre: 1919-20-ban az Egyesült Államokban utazgatott. Hazatérése után egészségi állapota megromlott, világszemlélete egyre komorabbá vált, nem nagyon bízott az emberiség jövőjében, nem hitt a forradalmi átalakulásokban sem. A Nobel-díjas író egy varsói kórházban hunyt el 1925. december 5-én.

(mti)

• Publikálva: 2017.05.05. 18:00