a rovat írásai

Leltározatlan őrlőkő

Ezt a vélhetően homokkőből csiszolt 25 centiméter hosszú, 12 centi széles és 3,5 centi magas darabot talán azért is nem vették leltárba a máskülönben ehhez nagyon értő régészek, mert annyi van az ilyen őrlőkőből, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Ezért inkább odaadták a törteli iskolásoknak, nézegessék csak a vitrinben, a történelemtanár meg a katedrán mozgatva illusztrálhassa vele a szegény őskori asszonyok nehéz munkáját.

Árpád

„Időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket. Sokszor azt hisszük, tudunk valamit, aztán kiderül, elfelejtettük. Hogy ne járjunk így, szedegessük össze azokat a lényeges történelmi tényeket, amelyeket a magyar államiság kezdeteiről minden magyar embernek illik tudnia” – így fogalmazott lapunk nyugdíjba vonult szerzője, akinek most Árpád vezér, fejedelem alakjának felidézésével folytatjuk sorozatát.

Szerencsét hozott papucsban

Most, hogy lassan kifogyunk már a falusi iparosokból, nézzünk meg egy olyan mestert, aki csak általában évente egyszer-kétszer fordult meg egy-egy faluban. Akkor is csak elvégezte a munkáját, és tovább állt. A kéményseprőkről lesz hát szó, akik ki tudja miért, de még a múlt század végén is papucsban jártak, és szerencsét is hoztak állítólag.

Kellék a centúriák csatájához?

Homo ludens. Hát ha valakik, a római légiósok, katonák azok voltak, játszó emberek. Mert hosszú, sokszor 25 éves volt a szolgálat, és ezalatt nem kellett mindig harcolni. Mit is lehetett csinálni az őrtoronyban, ott a Duna/Ister partján, amikor egy-egy visszavert barbár támadás, büntetőexpedíció hosszú időre elvette a harctól a kedvét a túlpartiaknak? Hát játszani valamit az őrségbe szintén beosztott cimborával. Most egy Érden talált játékkelléket, zsetont vizsgálhatunk meg a 3D-s technika segítségével.

Akkor ismerjük meg a kanászt is!

A két világháború közötti falu képéhez hozzá tartozott a közösség által fizetett kanász, kondás vagy csürhés is, akit leginkább reggel és este láthatott a falusi. Mikor is erős tülkölés és ostorpattogtatás közepette kiterelte a falu disznait (kondát, csürhét) a határba, majd pedig este, amikor ugyanolyan zenebonával hazahozta az állatokat.

Kolomp, vagy valami

Itt van ez a kolomp, vagy valami a szentendrei múzeum gyűjteményéből, még 2008-ban fordította ki a földből a régész ásója Pátyon. Ha jobban megnézzük aztán a 3D-s szoftvert is bevetve, találunk azért rajta furcsa dolgokat.

Bábák és boszorkányok

A két világháború között minden nagyobb falunak volt bábaasszonya is. Eme írás szerzőjének apai nagynénje is ekként működött 1942-től, a szombathelyi Magyar Királyi Bábaképző elvégzése után. Manyi néni, ahogy a faluban hívták, ugyan a szülőotthonok megjelenésével munka nélkül maradt, de tudását továbbra is igénybe vette a falu. Ő adta be például a körzeti orvos által felírt vitamininjekciókat.

Kagylókarkötő

Be kell vallanom már itt az elején, hogy ebből az írásból nem sok értékelhető dolgot fog megtudni a kedves olvasó eme a Balaton Múzeumban őrzött karkötőről. Ez pedig nem a a múzeum munkatársai, de nem is a cikk szerzője miatt van. Inkább azért, mert valóban elég keveset lehet mondani erről kagyóból készített primitív ékszerről.

Nyár, sör, víz, Krúdy, Margitsziget

Újabb izgalmas, és a nyárhoz kapcsolódó kiállítások érhetők el digitális formában A MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) adatbázisában.

Tengeralattjárót faragó asztalos

A falu virágkorában, valamikor a két világháború között a közösség mesteremberei között megbecsült helye volt az asztalosoknak is. Akik, ahogy a nevük is mutatja, elsősorban bútorokat, és a lakóházak fából készült nyílászáróit gyártották le. Mégpedig szigorúan kéziszerszámokkal, motoros fűrészről, gyalugépről, csiszolóról még csak nem is hallottak.

Agyonfoltozott pohár

Nézem ezt bronzból készült poharat, és azon gondolkodom, hogy a mégoly termékeny és gazdag Pannónia provinciában sem lehetett olyan egyszerű az élet. Egyrészt ott voltak az egymás után sorban jövő barbár támadások, rablóhadjáratok, aztán itt van ez az agyonfoltozott pohár is. Amit a már ismert pátyi lelőhelyen, vélhetően valaki örök nyugodalmát kissé megzavarva hoztak elő a föld alól a régészek.

MaNDA összes cikke »

Ősi fésű

adatbázis

Fenékpusztáról, az ottani római erődről már többször is olvashattak ezeken az oldalakon. Most az erőd déli falánál lévő temetőből előkerült fésűt nézzük meg jobban, amely romos állapotában is igazi mestermunkának tűnik. Nem annyira ősi persze, mint azt a cím állítja, de attól még szép időt, vagy 1500 évet volt a föld alatt.

A keszthelyi Balaton Múzeumban őrzött darabot a szakemberek a Krisztus utáni V. század második felére datálták, arra a mozgalmas korra, mikor a népek országútján sorra érkeztek a Kárpát-medencébe a hódítók, de Fenékpuszta, az egykori Valcum sokáig épségben maradt, mert a támadóknak mindig volt annyi eszük a híresztelésekkel szemben, hogy nem vágták le az aranytojást tojó tyúkot, csak kicsinység megkopasztották. Így aztán, ha barbár uralom alatt is, de tovább működhettek a fenékpusztai műhelyek, talán éppen ama fésűkészítő kis manufaktúrája is, aki ezt a szerszámot megalkotta.

fésű
(Forrás: MaNDA)

A fésülködés, különösen a nők esetében, minden bizonnyal egyidős az emberi civilizációval. A haj tisztán tartását is segítő foglalatosságnak gondolom, mindig voltak szépészeti céljai is. A régészek ennek megfelelően már a kőkorszakokból ismernek fésűket, amik leginkább csontból kézzültek. Ez az anyag maradt az évezredek folyamán a szerszám alapanyaga, hiszen a fa hamar kopik, a fém pedig, pláne ha nincs megfelelően kidolgozva, felsérti az érzékeny fejbőrt. A forma is kezdetektől adott volt, esetleg annyi különbséggel, hogy pont az anyag tulajdonságai és a lassú megmunkálás miatt az első fésűk rövidebbek voltak a mai formáknál. Így lehet az, hogy nincs egészen 10 centiméteres a vizsgált darab sem, ami egyébként „kétoldali″ szerszám. Ezt a fejlesztést mellesleg pont a rómaiak kezdik használni először, és hát mint tudjuk, ők építették fel nagy mérnöki precizitással a fenékpusztai erődítményt, és a hozzá tartozó várost is. A déli erődfalnál, a szántó alatt 1976 és 1980-között feltárt temető egyik sírjában pedig ott volt ez a fésű. Amivel nagy valószínűség szerint egy keresztén hölgy fésülködött reggelente, hogy aztán kendő alá rejtse a haját és arca nagy részét, ne hogy a barbár (hun, gót, avar) katonáknak feltűnjön a szépsége.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2017.05.08. 10:13

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

árpád
Árpád – Hagyjuk most a találgatásokat, a lényeg az, hogy Árpádot tartjuk a mai napig a honfoglaló nagyfejedelemnek, és első urunknak itt a medencében. Ahol végül a Csepel-szigeten építette fel jurtavárosát, innen irányítva a frissen, fegyverrel szerzett országát. A források szerint öt fia született: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas és Solt, amik ugye jórészt éppen ezen a környéken előforduló településnevek.