Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár″ épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen – közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.
Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.
Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”
Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.
Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.
Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.
A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.
Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.
Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról,
pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt
egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és
ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig
sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.
A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.
III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.
Ugyan a japán tárgyak és formák nagy európai divatja, a japonizmus csak 15 évvel később bontakozott ki, a herendi porcelánmanufaktúra már 1858-ban készített japán stílusú vázákat. Közülük egy gyönyörű darabot most 3D-ben is megnézhetünk a Balatoni Múzeum jóvoltából.
Keszthelyre pedig a már szintén többször említett sümegi Darnay gyűjteményből került a váza, amikor a két múzeumot 1937-ben egyesítették. Bizony, jól jártak ekkor a keszthelyiek, de jól is sáfárkodtak a rájuk bízott vagyonnal. Mert egy ilyen, fedelével együtt majd 47 centiméteres váza is kisebb vagyont ér, még ha nem is Japánban, hanem az egykoron svábok által lakott Herenden készült. A leírásban szereplő Arita, a vázának, stílusnak nevet adó helység természetesen Japánban található, Nagaszakitól talán 20-25 kilométerre. Itt vannak a japán porcelán lelkét adó kaolinlelőhelyek, ez a szigetország porcelángyártásának tradicionális központja. Imari a stílus másik elnevezése, ez szintén egy közeli kikötővárost jelöl, ahonnan a hollandok az 1600-as években már porcelánt szállítottak Európába.
No de aztán 1709-ben mi is rájöttünk itt Európában a kemény porcelán titkára, így aztán létrejöhetett majd a nagyszerű herendi gyár is, ahol egy évtizeddel a szabadságharc után ezt a gyönyörű darabot legyártották. A leírásban is olvasható, hogy a fehér máz alatt kék szín van, ami egyfajta opálos, márványos ragyogást ad a vázának. A fekete mellett vörös és arany színekkel festett növényi motívumok és épületelemek, „tájképek” hosszában fedik le a váza testét, és minden bizonnyal eredeti minták felhasználásával készültek. Így aztán még azt is hihette a nem szakavatott szemlélő, hogy valódi, a középkori Japánból érkezett darab került a szeme elé.
Pálffy Lajos
Egységes Nemzeti Oktatási és Kulturális Térinformációs Rendszer – Információk: tevékenység, képgaléria, rendezvények, dokumentumok.
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.