A Ferenczy Múzeumi Centrum régészei által egyik szentendrei ásatáson megtalált darab átmérője meglehetősen nagy, 1,9 centiméter. Így arra következtethetünk, hogy minden valószínűség szerint nyakláncként hordhatták, így zavarhatta a legkevésbé az ilyen gyöngysor a viselőjét annak mozgásában, tevékenykedésében. Az is valószínűsíthető, hogy a tulajdonos egy hölgy volt, aki a ruhája felett hordta az ékszert. Ami nem is biztos, hogy csak ilyen szürke, unalmas gyöngyszemekből állt. Talán éppen valami élénkebb színű, mondjuk sötétpiros gyöngy szakította meg szabályos időközönként ezt a szürkeséget, de ebből valahogy nem került elő egy sem az ásatáson.

Forrás: MaNDA

Aztán egyáltalán nem hozzáértőként elképzeltem, hogy készülhetett ez a rovátkákkal díszített darab. (Az ókori üveggyártásról egy korábbi cikkünkben, éppen egy római kori üvegcse kapcsán már olvashattak.) Arra gondoltam, hogy nem egyenként formálta meg és rovátkolta be a képlékeny üvegpasztából a régi mester a gyöngyöket, mert akkor meglehetősen sokáig dolgozott volna egy ilyen olcsónak számító darabon. Inkább valahogy úgy indulhatott a munka, hogy egy téglalap alakúra formált üvegmasszából egy homokos agyagból formált rúd köré hengert hajtott, majd ezt berovátkolva eltávolította az agyagmagot. És szépen feldarabolta a kellő méretekre a hengert. Legalább is én, minden technikai és anyagismert híján, így fogtam volna hozzá. Aztán az is meglehet, hogy mégis csak egyenként, kis üvegrudacskákból hajtotta meg a gyöngyöket a valamikor a Krisztus utáni első és negyedik század között élő szakember. Már csak azért is lehetett így, mert az ókori ember időfogalma egészen más volt, mint a ma élőé. A források arról szólnak, hogy nem volt az a mára jellemző eszeveszett teljesítménykényszer, jutott bőven idő egy-egy munkadarab elkészítésére.

Pálffy Lajos