Ha csak egy kis alkalma volt rá, már vidám volt

Polcz Alaine (1922–2007)

Asszony a fronton (1991) című regényében többször említi, hogy abban az időszakban, amelyről ír, hallgatott a problémáiról. A nőknek abból a fajtájából származott, akiknek erejét a kötelességtudás és a kitartás adta, s a túlélés egyik fontos eszköze volt a panaszkodás kerülése is.

Alaine-nek keresztelték, Ibolyának hívták. Orvosnak akart tanulni, szerelme kívánságára azonban összeházasodtak. Lassan, de biztosan megrendült az önbizalma, elvesztette természetességét, olyan erősen meg akart felelni őt folyton bíráló alkoholista, nemi beteg férjének. „Férfi talán elképzelni sem tudja” – írja a szégyenről, amit a gonorrhea diagnosztizálásakor 22 évesen érzett a vizsgálat után, ahova a férje nem kísérte el. Az orvos felvilágosította, hogy a bíróság elfogadja válóoknak a nemi betegséget, s hogy úgy látszik, felelőtlen gazember kezébe került, akitől semmi jót nem várhat. Többet nem ment vissza ahhoz az orvoshoz, inkább elhitte a férjének, hogy ő, Alaine tehet a fertőzésről.

A háború, a front elől Kolozsvárról Magyarországra menekültek. „Egy asszony élete a fronton. Éhezés, tetvek, lövészárokásás, krumplihámozás, hideg, mocsok. Ez az élet nemcsak az enyém volt. Férjem fehér hajú édesanyját ugyanúgy elhurcolták és megerőszakolták, mint a serdülő lányokat. Az orosz katonák megtámadtak, elvertek, megvédtek, csizmával a kezemre léptek, megetettek. Milyenek voltak ők és milyenek voltunk mi? Miért erőszakolták meg a nőket, hogy esetleg életükkel fizessenek érte? Nemcsak a bombák és a lövedékek pusztítottak, nemcsak magyarokat és németeket végeztek ki. Miért harcoltak ők? És mi?” (Asszony a fronton) A háború pokla után úgyszólván véletlenül tudta meg, hogy a házasságának vége, s hogy a megtiportság, az orosz katonáktól kapott nemi betegség miatt nem lehet gyereke. Beiratkozott az egyetemre, 1949-ben szerezte meg pszichológus diplomáját. Ugyanebben az évben férjhez ment Mészöly Miklóshoz.

Polcz Alaine saját játékterápiás módszeréről, a világjátékról (részlet Jelenczki István portréfilmjéből)

Pályakezdőként felnőtt elmebetegek számára művészetterápiát tartott, majd gyerekek számára játékdiagnosztikát dolgozott ki saját játéktesztekkel. Munkája közben fölfigyelt arra, hogy a klinikán, ahol a daganatos gyerekek életéért harcolnak, a haldoklókkal és hozzátartozóikkal nem foglalkozik senki. Tanatológusnak képezte át magát, s több mint fél évszázadon keresztül kísérte útjukon a haldoklókat a SOTE gyermekklinikáján. Tapasztalataiból írt könyvei alapozták meg a hazai tanatológia tudományát, s ő indította el a magyar hospice-mozgalmat is.
Polcz Alaine munkásságának köszönhető, hogy a halál társadalmi tabuból a közbeszéd részévé vált, s hogy megnőtt a jelentősége a halálra történő felkészülésnek.

1991 személyes fordulópontot jelentett számára. A nagy írót mindenben támogató, egyéni ambícióit mintegy mellesleg megvalósító árnyékfeleség megjelentette első szépirodalmi művét, az Asszony a frontont, amellyel a következő évben elnyerte az Év könyve díjat. A népszerűségnek nagyon örült, de az nem homályosította el a tisztánlátását. Nem írónak, inkább sokat látott nagynéninek tartotta magát, akinek mások számára is érdekes történetei vannak. Írásai beszélt nyelvien személyesek, gyakran anekdotikusak, s maníroktól sem mentesek.

„Nem éreztem magamat írónak, nem csak mellette [Mészöly Miklós mellett, BR], hanem a többiek mellett sem. Kétségtelen, a nagyok között éltem, tehát közöttük én mit érezhettem? Azt, hogy amit én írok, az semmi. Amikor én tudományos vagy népszerűsítő irodalmat írtam, Miklós mindig kiborult. Te, mondta, egy magyar író felesége nem ír le ilyen mondatot. Nem érzed a mondat ritmusát?! Nem érted, hogy ilyet nem lehet leírni? Én szégyellem magam helyetted! Nem értettem, és nem éreztem. Az ilyesmikből az épült belém, hogy én nem vagyok igazi író. Nem alakult ki bennem írótudat. A tudományos munkáim miatt rengeteget szidott. Aztán mikor én már majdnem sírtam azt mondta: feküdj le aludni. Reggelre kijavítgatta a mondataimat. Gyönyörűen javított. Rengeteget tanultam tőle, anélkül, hogy észrevettem volna. Az ő halála után kezdtem jobban érezni az írást. Azt mondta Szigeti Laci, a Kalligram igazgatója: eleget szolgálta Miklóst, amíg élt, most már ideje, hogy magát is szolgálja.” (Kőrössy P. József: Az író mesél)

Nyugdíjba vonulása után is vállalt terápiát, s az egészségügy számos fontos kérdésével is tovább foglalkozott (egészségügyi törvény, eutanázia, a living will, idősgondozás, elfekvő osztályok, hajléktalan-ellátás). A több, mint tíz nyelvre lefordított első könyvet csaknem minden évben újabb kötetek követték, 1998-ban pedig megjelentette életmód-könyvként is olvasható szakácskönyvét Főzzünk örömmel! címmel. A kötet egyik 2012-es recenziója a Polcz Alaine által is problematikusnak tartott nőszerep változását jelzi: „Melocco Anna: Azért nem tudom, hogy milyen Polcz Alaine könyvéből főzni, amiért már nem olvasok Tutsek Anna Cilike-sorozatot. Elmúlt. A modorgrófnőket zabáltam 12–13 évesen, most már kifejezetten idegesít, ha valaki már a bevezetőben mesélő kedvűnek és játékosnak mondja magát, ezzel előre jelezve, hogy aranyosságok is lesznek a receptek és tudnivalók között. Egy szakácskönyvben. Nekem a csipkebogyó, az csipkebogyó, nem: »míg a virág libbenően könnyű, a bogyó telt, súlyos, kicsattanóan virít«. Nem hiszek már Cilikének, hogy minden jóra fordul, és ha belezúgok a csipkebogyóba, akkor szimplán őrjöngök, nem áradozom, a szakácskönyvben pedig recepteket szeretnék, maximum azt, hogy hol lehet beszerezni hozzá az alapanyagokat.”

Sokaknak ad erőt, hogy Polcz Alaine példájába kapaszkodhatnak, abba, hogy ő „szinte csodával határos módon úgy éli túl a testi, szellemi, érzelmi nyomorúságokat, hogy képes megőrizni életszeretetét, tartását” (www.polczalaine.hu) Maga is merített abból, hogy erőt adott, s csak élete legvégén volt bátorsága szembenézni azzal, hogy élete középpontjában a szolgálat állt, elviselhetetlen helyzeteket kellett túlélnie; minden őt ért rossz dacára a jó, a segítő emberséget választotta, s annak bizony nagy ára volt.

Boronyák Rita

• Publikálva: 2012.10.07. 15:06 • Címke: évforduló