a rovat írásai
Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?
Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.
És elindult a nagy íróper
Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.
Segédmunkásból lett költő
Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.
Ishiguróé a Nobel
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott
Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.
100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.
Csesztve és Sztregova, Arany és Madách
Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.
Költő elvont gondolatisággal
Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.
Tompa a búslelkű verselő lelkész
Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.
Ma van a magyar dráma napja
A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.
King a rémkirály
Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.
Öregúr, kapcsos könyvben: Arany János
Nem könnyű róla bármit is mondani. Pályafutása elején már vita tárgya, népköltő, nemzetköltő, akadémikus, puritán, visszafogott realista, önértékelési zavar, elégia és irónia... – verseit hallottuk az iskolapadban, kocsmában, ünnepi eseményeken ácsorogva.
Ő is rájátszik identitására, hol így, hol úgy, Világos után eltemeti a népköltőt, eltemeti magában barátját, Petőfit, akitől azért igen megihletődött a maga módján. Csendesen. Csendesen lesz népköltőből nemzetköltő, aztán utolsó éveiben szubjektív lírikus, a Nyugatosok konca és gyöngyszeme. Kimért, pontos kritikus, a strukturalizmus elődje, saját korától kafkai szorongással elvonuló, magának kapcsos könyvbe írogató öregúr, mintha csak ott létezne.
Arany Kapcsos könyve (forrás: OSZK)
Valamilyen oknál fogva mindig a csendesebb, kevésbé szembeszökő alkotókat kedveltem, a némán kibontakozókat, akiknek nem olyan egyértelmű, nem olyan kirobbanó a tehetsége, akik csendesen beilleszkednek, hogy aztán valaki felismerje nagyságukat. Akikről általában szükséges láncszemekként gondolkodunk, nélkülözhetetlenek, de ők a kisebbek. Petőfi helyett Arany, Szophoklész helyett Aiszkhülosz, Goethe helyett Hölderlin, a A Gyűrűk Ura helyett a Szilmarilok, a Sex Pistols helyett a Clash voltak a kedvenceim. A szerényebbek. Akik úgy vitték a hátukon a világot, hogy nem szóltak róla senkinek. Persze hozzátenném azért, hogy nem tartom Aranyt nagyobb költőnek Petőfinél, sem fordítva. Ha úgy tetszik, csak az én makacs és indulatos lelkem jobban vonzódik a csendes, elfogadó, szerényebb lelkekhez.
Nem szeretnék a pályaképéről, sem az életrajzáról, sem az őt érintő szakirodalomról fecsegni, osztani-szorozni, arról bőven találunk információt itt és itt.
Inkább elmondanám, hogy a Vojtina ars poeticáját tizenévesen elolvastam legalább ezerszer. Néha úgy, mint Rejtő Jenőt, óra közben, a pad alatt az ölemben tartva, ha már nagyon untam a felvilágosodást, a Kádár-korszakot vagy a Nyilas Misit. Arany volt az, akit magammal vittem akkor is, ha az iskolából éppen lógtam. Ültem egy kávéházban és olvastam a Kisebb költeményeket (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1987), amelyet valakitől egyszer nagyon régen kölcsönkértem, de már nem fogom visszaadni. Arról álmodoztam, hogy majd megírom én is a magam Vojtináját.
Aztán évekig nem vettem elő, majd újra felütve elcsodálkoztam, milyen elevenen élt bennem végig. Mentem az utcán, és úgy. Hallottam a sorait, és hirtelen nem tudtam, honnan, nem jutott eszembe hol olvastam őket, de újra és újra hallottam: „Beült hozzám az unalom” „Szabad a vásár, most költő leszek,/ Úgyis kipusztultak a céhesek”. Aztán „az óra lüktet lassú percegéssel″, de „költő leánnyal, borral nagyralát”. „Tőlem ne várja senki már dalát.” „Egy mukkomat se hallád, vaksi hold!.../(Látta-e, nem tudom, vagy ott se volt)”. S „most helyzetünk valóban istenáldás”. „Röstellem azt, ha élve múmia.″
„Vörösmarty, Petőfi és Ady költészetében van valami csodaszerű – Arany Jánost matematikailag le lehetne vezetni az előzményekből és a magyar adottságokból. Ha van értelme szellemi jelenségekkel kapcsolatban gyökerekről, szerves fejlődésről beszélni, Arany Jánosról lehet ezt mondani.″ – írta róla Szerb Antal. Biztosan igaza van, de nekem pont Arany a csoda. Talán éppen azért, mert Csokonai, Vörösmarty, Petőfi és Ady, vagy József Attila csodáját nem én fedeztem fel magamnak, hanem tanárok és olvasmányok hosszú sora mind-mind közölte velem, ők a magyar költészet csodái. Arany nem. Arany más. Zseni, de nem csoda. Őt valójában még mindig nem tudjuk hova tenni. Illetve hol ide, hol oda tesszük. Mégis, Shakespeare-fordítása, Arisztophanész-fordítása alap. Epikája alap. Balladái is. Kritikai munkái, lírája nemkülönben.
Öreg szülei halálakor, éppen a kicsapongásból hazatérő Arany onnantól mintahivatalnokká válik. Beolvad, és magában küzd tovább. Olyan szerényen, csendesen, hogy néha egyenesen bosszantó. Aztán, amikor késői éveiben, betegséggel küzdve, sokadik próbálkozásra végre visszavonulhat főtitkári székéből és megszabadul hivatalától, újra írni kezd, de csak magának. Úgy érzi, már nem illik bele korába, az elsietett mellette nagy robajjal. Nem találja benne csendjét. Elbújik egy kapcsos könyvben és jámbor beletörődéssel írja 1882. március 2-án: „Életem hatvanhatodik évébe'/ Köt engemet a jó Isten kévébe,/ Betakarít régi rakott csűrébe,/ Vet helyemre más gabonát cserébe.” Semmi fellengzősség, semmi érzelmes pátosz. Voltam, lejártam, kicserélnek. „Egy fájó gép, mely pipál.” Ez a fájó gép hatvanhat éven keresztül vitte a hátán a magyar irodalom ügyét a XIX. században. Ha nem is egyedül, de ő vitte a legtöbbet, zokszó nélkül. Éppen 130 éve halt meg.
Horváth Benjámin