​A magyar nyelv napja

November 13. a magyar nyelv napja, miután az Országgyűlés  2011. szeptember 26-án egyhangúlag elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot.

Ez az adminisztratív lépés lehetőséget ad arra, hogy évente egy bizonyos időpontban a közfigyelem ráirányuljon a szellemi-kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk egyik fő alapját jelentő magyar nyelvre.

A magyar nyelvet az 1844-es nyelvtörvény tette hivatalos nyelvvé hazánkban. Emlékezzünk meg röviden azokról a nyelvészekről, tudósokról, a teljesség igénye nélkül, akik jelentősen hozzájárultak a magyar nyelv gyarapításához, erősítéséhez.

Sylvester János (1504 körül – 1551 után) volt, aki megszerkesztette az első magyar nyelvtant (1504); ő fordította le magyarra elsőként tudományos precizitással a teljes Újszövetséget (1541); és ő írta az első időmértékes verseket magyar nyelven.

Geleji Katona István (1589–1649) református püspök sokrétű iskolaszervező és teológusi tevékenysége mellett román nyomdát alapított Gyulafehérváron. A Magyar grammatikácska (1645) című művében a nyelvhasználat, a helyesírás és a szóképzés egyes kérdéseiről írt, amivel sokat tett nyelvünk stilisztikai sajátosságainak azonosításáért, és jelentősen hozzájárult a protestáns helyesírás egységesítéséhez.

Apáczai Csere János (1625–1659) iskolateremtő munkássága mellett, részben annak részeként megírta a Magyar Encyclopaediát (1653–1655). Ebben a tudományos ismeretterjesztő művében pontosan meghatározott, összefüggő rendszerbe illeszkedő magyar nyelvű tudományos terminológiát használt, ami egyaránt tükrözte a magyar nyelv fejlettségét és az ő invenciózusságát.


Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediája (1653–1655)

Révai Miklós (1750–1807) nyelvész volt, egyetemi tanár, aki megalapította a magyar történeti nyelvészetet. Műveiben, vitáiban a ma is érvényes helyesírási alapelvünket, a szóelemző elvet képviselte. Nyelvújítóként nyelvészeti szakszavakat is alkotott, neki köszönhetjük ‘helyesírás’ és ‘nyelvtudós’ szavunkat. Munkássága költőként és kiadóként is jelentős.

Kazinczy Ferenc (1759–1831) író, költő, iskolalapító, szerkesztő, a nyelvújítás vezéralakja – életművének hatását mai napi érezzük. Érdekesség, hogy az 1990-es években elindított skót gael nyelvújítási program vezetői megkülönböztetett figyelemmel tanulmányozták Kazinczy és a nyelvújítók munkásságát. Hogy az elért eredmények ellenére nem kell hátradőlni a karosszékben, arra a Kazinczy-család története szolgál vegyes példával. Egyenes ági leszármazottai közül többen Svédországban élének, és a család legfiatalabb tagjai már nem beszélnek magyarul. Széphalmon, Kazinczy Ferenc gyümölcsöskertjében épült fel a Magyar Nyelv Múzeuma, amely tudományos színvonalon és a közönség számára érthető módon mutatja be a magyar nyelv szépségeit.

Reguly Antal (1819–1858) néprajzkutató és nyelvész a magyarországi finnugrisztika egyik korai, kiemelkedő képviselője. Földrajzi, néprajzi, embertani és nyelvészeti gyűjtései egyaránt jelentősek.

Czuczor Gergely (1800–1866) bencés szerzetes volt, költő és nyelvtudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 84 verséről mutatták ki, hogy a nép ajkán népdallá vált. Nyelvészként fő műve a halála után Fogarasi János (1801–1878) által befejezett A magyar nyelv szótára (1862–1874). A hatkötetes mű az első tudományos igényű egynyelvű magyar értelmező szótár. Etimológiai és történeti is egyben. A Czuczor és Fogarasi által alkalmazott gyökteóriát és motivált jelentéselméletet az utóbbi években ismét elővették.

Szarvas Gábor (1832–1895) a magyar nyelvművelés megteremtője. Miután nyelvészeti és ismeretterjesztő tevékenységével országos hírnevet szerzett, a Magyar Tudományos Akadémia őt bízta meg a magyar nyelv kutatását és művelését szolgáló folyóirat alapításával. Ez a lap az 1872-ben indult Magyar Nyelvőr, amely napjainkban is megjelenik.

Simonyi Zsigmond (1853–1919) nyelvész, egyetemi tanár sokoldalú tevékenységével jelentősen hozzájárult a magyar nyelvtudomány fejlődéséhez. Részt vett német–magyar szótár szerkesztésében, megalapozta az összehasonlító mondattant, és 1903-ban a közoktatásügyi miniszter felkérésére elkészítette az új iskolai helyesírást.

Lőrincze Lajos (1915–1993) nyelvész kutatási területei a névtudomány, a nyelvjáráskutatás és a mai magyar nyelv voltak. 1952-ben a Magyar Rádióban ő indította el az Édes anyanyelvünk címmel nyelvművelő sorozatát. Később a Magyar Televízióban is szerkesztett nyelvművelő műsort, és ő volt a műsorvezetője az első betelefonálós adásnak.

Deme László (1921–2011) tudományos tevékenysége részeként és nem mellett egy ideig a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvművelő (majd Anyanyelvi) Bizottságának tagja. Ezenkívül számos tisztséget viselt a magyar nyelv, nyelvtudomány és nyelvművelés területén. Nevét a Péchy Blankávan közösen szerkesztett Beszélni nehéz című rádiósorozat és a műsorok nyomán kibontakozó iskolai anyanyelvápoló mozgalom tette országosan ismertté.

Grétsy László (1932) nyelvész, főiskolai tanár, nyelvművelő, televíziós műsorvezető, és nem mellesleg a nyelvtudományok kandidátusa. Egyéb tisztségei mellett 1989-től az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, majd elnöke. A Vágó Istvánnal közösen vezetett Álljunk meg egy szóra! című műsorával sokat tett a nyelvművelés széleskörű népszerűsítéséért. Kutatómunkája tudományos eredményeit gyakorlati alkalmazásra szánta, célja mindig az volt, hogy érvényesüljenek a nyelvhelyesség sajátos szempontjai.


Az Európai nyelvművelés címlapja (2008., szerk. Balázs Géza)

A XX. században az írók közül – mások mellett – Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Illyés Gyula, Kolozsvári Grandpierre Emil és tettek a legtöbbet a magyar nyelv helyzetének, presztízsének javításáért. Illyés Gyula a Szellem és erőszak című, 1978-ban kiadott kötetében a világon talán elsőként vetette föl a közösségi nyelvi jogok kérdését. Sajnos mindez három és fél évtized múltán is aktuális. Gondoljunk a szlovák nyelvtörvényre, állampolgársági törvényre, a még mindig érvényben lévő Beneš-dekrétumokra; a romániai oktatáspolitikára és a székely autonómiatörekvések megakadályozására.


A Magyar Nyelv Múzeuma Kazinczy Ferenc szülőhelyén: Sátoraljaújhely–Széphalmon

A nyelv nem csak a nyelvészek ügye, és nem csak a nemzeti identitás szempontjából fontos. Mindenkinek szembe kell néznie nyelvi jellegű kihívásokkal. Például a szakembereknek szaknyelviekkel. Folyamatos feladat a terminológia fejlesztése, a határon túli szétfejlődő szakkifejezések egységesítésének segítése. Mindezt valahol össze kell hangolni, szervezni, irányítani. Az egyéni erőfeszítések, a helyi tudományos, oktatási és ismeretterjesztési munkák mellett szükség van olyan központi intézményre, amelyik általában összefogja az anyanyelvünk, nemzeti művelődésünk, nemzeti emelkedésünk ügyét. Ahogyan a legtöbb európai országban már megtették, úgy Magyarországon is létre kell hozni egy ilyen intézményi kereten belül azokat a tudományos és szervező csoportokat, amelyek kutatják, értékelik a magyar nyelv történeti múltját és sokszínű jelenét, konferenciákat szerveznek, tudományos és ismeretterjesztő kiadványokat adnak közre, kulturális programokat szerveznek, nyelvi tanácsadó és szómagyarító szolgálatot tartanak fenn.

Deák-Sárosi László

Kapcsolódó rendezvény: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia és az Anyanyelvápolók Szövetsége ünnepsége 2012. november 13-án 14.30-kor a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Budapest, V., Károlyi Mihály utca 16.).

• Publikálva: 2012.11.12. 15:03 • Címke: közösség