„Bízzál az életben, nem ok nélkül kaptad″

Szabó Magda (1917-2007)

Szabó Magda remekül kommunikált szóban is, írásban is, s mindig nagyon tartotta magát nyilvánosan. Személyes, közvetlen, visszafogottan kitárulkozó beszédmódjával nagyon pontosan meghúzta a közölhetőség határait. 

A saját történeteiből gazdálkodva is precízen bemérte azt a távolságot, amellyel a másik embert, az olvasót vagy a beszélgetőtársat még be tudta vonni a mondanivalóba. Nem kicsinyelte le az emberre leselkedő veszélyeket, de addig fúrt-faragott rajtuk, amíg pozitívumot nem hozott ki belőlük.

Életrajzának egyes részeit többször is megírta műveiben, s nagy szeretettel mesélte interjúiban, törzsolvasói szinte minden adathoz, fordulathoz tudnák sorolni a regénycímeket: beavatódtak az életébe. Jól tudják, hogy születésekor a debreceni hadikórházban egy hetet jósoltak neki. Az apja kamillateás grízzel táplálta, mert csak azt lehetett kapni. Ők ketten nagyon összenőttek, a kislány négyévesen latinul beszélgetett vele. Az élénk képzeletű gyereket szülei féltették a Sunny boy című filmtől, nem vitték el az előadásra – ekkor ő megírta, amit a moziképek alapján elképzelt; az apja szerint kevésbé volt veszélyes a mozifilm. Az iskola fegyelmét folyton megsértette, s mert már sok mindent megtanult, fejlett igazságérzettel kijavítgatta a tanárokat. A konfliktushelyzetek dacára jó emlékeket őriz iskoláskoráról, s élete végéig fontos volt számára az a rend, amelyet a kálvinista keretek között magának kialakított: fegyelem, szorgalom, erőfeszítés az alapozás, s az értelmes keretek közötti teljes belső szabadság. 1940-ben a debreceni egyetemen latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori fokozatot szerzett. 1945-ig tanított előbb szülővárosában, majd Hódmezővásárhelyen, ekkor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba hívták. 1947-ben házasságot kötött Szobotka Tibor íróval.

Költőként indult, az Újhold köréhez tartozott, 1949-ben neki ítélték a Baumgarten-díjat. Az idők változását jelezte, hogy Révai József utasítására azon melegében vissza is vonták tőle, állásából elbocsátották. Egészen 1958-ig nem publikálhatott, s még örülhetett, hogy általános iskolai tanárként állást kapott. Férje, a „polgári elem” elveszítette rádiós állását, az Irószövetségből kizárták, évekig könyvtári segédmunkásként dolgozott, mellette angolból fordított. Tartották egymásban a lelket, s a hosszú szilencium után Szabó Magda regény- és drámaíróként kezdte újra a pályáját. A Freskó, a Mondják meg Zsófikának (1958) és Az őz (1959) című regényei révén vált országosan ismertté. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, ezek közül a legismertebbek (Ókút, Régimódi történet, Für Elise) szülei és az ő gyerekkorát eleveníti meg szeretett városában, Debrecenben. 1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület első női főgondnokaként és zsinati világi alelnökeként teljesített szolgálatot. 1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává avatták, Debrecen pedig díszpolgárává választotta. A város történelmét eleveníti meg többek közt Kiálts, város (1973) című drámája.

Rendkívül népszerű, sokszor kitüntetett író, ő a legtöbb, 42 nyelvre lefordított magyar szerző. Sem a regény, sem a dráma formáját vagy nyelvezetét nem kívánta megújítani, karakteressége, igazmondása és részletgazdag életismerete voltak elsődleges eszközei, azokkal alakította a maga képére a jól bevált formákat és nyelvi tartalmakat. Noha népszerűsége haláláig töretlen maradt, az irodalomkritikusok egy része míves, művelt lektűrírónak, ügyes kezű, jó drámaírónak tartotta. Ennek oka talán a hosszú ideig érvényben volt újítás- és haladásfetisizmus lehet, amelynek kánonja vak és süket a nem zsenitudatú írómesterekre, s gyanúsnak talál mindent, ami népszerű, különösen, ha kortárs.

Forrás: MaNDA

Már korai regényeiben törekedett rá, hogy a szereplők belső beszédét pontosan megmutassa, a regényforma változását a szubjektivitás irányába látta elmozdulni; a Mondják meg Zsófikának hosszú, nyelvileg is nagy pontossággal megírt belső monológjaitól azonban hosszú út vezetett a Katalin utca (1967), a Régimódi történet (1977), vagy Az ajtó (1987) jelzésszerű, tárgyiasult szubjektivitásáig. Nehéz eldönteni, mi lesz a sorsa életművének, a hírnév érdekes kanyarokat képes venni, hiszen a Tündér Lala (1965) szebb is, mívesebb is, mint kései rokona, a Harry Potter-sorozat, ez utóbbi sikerének ma már amiatt is örültek az irodalomszeretők, hogy legalább olvasnak a fiatalok. A kultúra átrendeződését Szabó Magda életműve mély belső nyugalommal várhatja: minden művében pontos plaszticitással ott van mind az a kor, amelyben fogant, mind pedig, amelyről írt, s a két kor egymásra vonatkozása nagy valószínűséggel eleven marad, nem fenyegeti a leletté válás, a kultúrakutatás archeológiai leletévé lefokozódás.

Ebből a szempontból biztató, hogy Az ajtót Bereményi Géza színpadra írta (2006), Szabó István pedig megfilmesítette (2011): az adaptáció kortárs érdekességet mutat, ébren tartja az érdeklődést az eredeti iránt is. Érdekesnek mondható ugyanakkor, hogy egyik értelmezésben sem sikerült maradéktalanul megmutatni a címben foglalt tárgy, az ajtó kettős jelentését, amelyet Szabó Magda televíziós interjújában így fogalmazott meg: az ajtó az, amit magadra zárhatsz, ha nem akarsz találkozni senkivel, de te magad is lehetsz ajtó, aki nem akar megnyílni. A gondolatot úgy fűzte tovább: mindenkit meg kell hallgatni: „Ha én nem hallgatok meg valakit, aki velem akar beszélni, a jó Isten sem fog engem meghallgatni, s azt én nem kockáztatom senki kedvéért.”

Forrás: MaNDA

Mindkét adaptáció többet mond el azok szerzőiről, mint a kiindulópontról, vagy akár Szabó Magda személyéről, ha úgy akarjuk: sem Bereményi, sem Szabó István „nem hallgatta meg” a regényt. A színházi rendezést már-már commedia dell’artés teatralitás: gegek, kifigurázás, harsányság jellemezte, míg a filmváltozatot az ugyanilyen mértékű erős filmes hatások: CGI, túlszínezés, sztárszereposztás. A kor hideg rettenetét egyik adaptáció sem volt képes érzékeltetni, pedig mindkettő témakatalógusában hibátlanul ott voltak az elemek Vas (Aczél) György szó szerint kitüntető kegyétől a hatóság mindenhatóságáig. Az a történet a könyv lapjai között maradt, amely a pályáról leszorított írópáros erős összetartozásáról szól, a megismerés buktatóiról, a hol csöndes, hol harsány elmebajról, amely az írónőt egy adott ponton az elhíresült jelenetig vezeti, amikor bizony kalapáccsal verné szét tehetetlenségében munkaeszközét, az írógépet. A filmbeli írónő, Magda (Martina Gedeck) elegáns, finom lénye más korszakot sugall, legfeljebb az 1960-as évekig hatol vissza, mellette Helen Mirren tökéletes bogaras magyar parasztasszony, de csupán majdnem, egy-egy pillanatra Emerenc. A színházi változatban az írónő (Bánsági Ildikó) érdeklődő rebbenékenységét az ottani Emerenc (Egri Márta) komikusan drabálisra rendezett figurája oltja ki. Kettejük csaknem húsz évig tartó vívásának, egymást keresésének történetét – az egyik legfurmányosabb, mert a legszemélyesebb színben feltűnő, ám éppen ezért az olvasót ügyesen bevonó, a leginkább általánosító, mert mindenkire személyre szabott – regénytechnikai elbeszélő módban, az egyes szám első személyben megírt regény rejti.

88. születésnapi ünnepségén a Károlyi Palotában a „Mit jelent nekem Szabó Magda?” obligát kérdésre Háy János író így felelt: „Szabó Magda olyan, mint a rock and roll. (…) Intenzív, radikális, lehengerlő. Közös nevező, kommunikációs alap. A napokban lengyel író barátomtól kaptam levelet (…). Azt írja, becsüljük meg, hogy van Szabó Magdánk. És bár a születésnapostól nem illik kérni, Háy mégis azt teszi: Jöjjön a Für Elise folytatása – szegezi kérését az ünnepeltnek a telhetetlen olvasó megfellebbezhetetlen tónusában. Eddig százezer kötet fogyott belőle, nem lehet egyedül kívánságával.”

Szabó Magda élete végéig rendkívül aktív volt, egyszer az origo.hu kérésére a szerkesztőségbe is ellátogatott, hogy olvasói kérdésekre chatelve válaszoljon. Ugyanazzal az egyszerűséggel, mély figyelemmel válaszolt, amelyekkel történelmi drámáit írta a magyarság sorskérdéseiről, vagy amellyel talán kevésbé ismert – Vas István szerint a magyar írók közül a legjobb – irodalmi tanulmányait írta: okosan, meglepő szemszögből és élvezetesen. Idézzünk föl egy-két kérdést és választ:

Melyik volt az a pillanat (ha volt ilyen), amikor eldöntötte, hogy író lesz? (scrr)
– Azt hiszem, hogy ezt nem lehet eldönteni. Akivel nem született együtt az a képesség, hogy magára vállalja egy vagy több idegen élet kínját, örömét, terhét, az írhat korrekt magyar dolgozatokat, de valamit nem tud, amit csak a Jóisten tud: teremteni. Az író születik. Aztán íróvá válhat életének egy fordulata révén. Amikor valami nagyon jó történik, vagy valami nagyon rossz. Ha esetleg azért kaptam volna a kérdést, mert a kérdezőnek ilyen jellegű ambíciói vannak, akkor tessék tudomásul venni azt a furcsa paradoxont, hogy az írás azzal kezdődik, hogy olvasunk. Eleinte mindenfélét. Később már csak azt, akinél arra gondolunk, hogy kapunk tőle valamit. Hát valahogy így.

– (…) Szeretnék Önöknek valami rettenetesen egyszerűt mondani, amit édesanyámtól tanultam annak idején: mondjuk hétfő volt, és én megsemmisültem, ettől vagy attól. Anyám csak nézett, és azt mondta „Kislányom, ma hétfő van, és jön a kedd. Csak nem képzeled, hogy a keddnek van valami köze a hétfőhöz? A szél is megfordul. Kicsit mindig lehetsz szomorú. Ha nem magad, más miatt. De bízzál az életben. Nem ok nélkül kaptad.” (…)

Szeretném elismerésemet kifejezni Szabó Magdának! Nagyon örülök, hogy itt van velünk!:) Mikor és hol láthatjuk valahol „élőben”? Nagyon szeretnék egy autogramot.
– Ez nem lehet probléma. Tessenek küldeni nekem egy darab papírt, mert papír és írószerszám az író lakásában sosincs. Fel s alá szaladgálunk kétségbeesetten. Mióta írni tudok, mindig írógépen fogalmazok. Kérem szépen a cédulákat. Egy üres papírlapot. Ha van gyerek a házban, rajzolok neki egy macskát. Nem nagy a készletem, de a macskának szoktak örülni. Tessenek megkeresni, ha legközelebb dedikálok, és annyit mondani, hogy „internet”. Tessenek már félni attól az írótól, aki nem örül egy ilyen kérésnek, mert az valahol annyira író, hogy elfelejtett szegény ember lenni.

Boronyák Rita

Szabó Magda művei a DIÁ-n.

• Publikálva: 2012.11.20. 15:24 • Címke: irodalom, évforduló