a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

Múzsák és szentek

Nőnapi KönyvTÁRlat az OSZK-ban

ledaleadkonyvtarlatMárcius  8-án pénteken Párizs, szalonok, kávéházak alcímmel Léda és Ady szenvedélyes kapcsolatát mutatják be az OSZK Dísztermében.

Az esemény az országos Mindenütt nő! című programsorozathoz kapcsolódik, amely azért született, hogy három napon át nőkről szóló, a nők problémáival foglalkozó, női alkotókat bemutató programokat láthassanak az érdeklődők. A KönyvTÁRlat programsorozat aktuális darabja egy különleges női sors bemutatására vállalkozik. Ady műveinek, hagyatékának tükrében kiváló irodalomtörténészek tartanak előadást Ady és Léda szenvedélyes kapcsolatáról, az igazi nagy múzsa, Léda lenyűgöző szellemiségéről Ady versein keresztül.

Program:

16.00 – 16.40 E. Csorba Csilla (irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója): Az igazi Léda „Amivé formálsz, az leszek”
Az elmúlt években felerősödött az érdeklődés az írók és művészek múzsái, alkotótársak, elfojtott vagy megélt önmegvalósító törekvései iránt. A nők szerepét számba venni Ady mindennapjaiban nem kis feladat. A két meghatározó személyiség Léda (Brüll Adél) és Csinszka (Boncza Berta) voltak. A legenda és a valóság feltárása mind a mai napig izgatja a kutatókat és az olvasókat is. Léda alakját, személyiségét, életviszonyait férjéhez, Diósy Ödönhöz és szerelméhez, Ady Endréhez fűződő kapcsolatán keresztül vizsgálja visszaemlékezések és dokumentumok segítségével, belehelyezve őt a XX. század eleji általános nőkép, megítélés kontextusába.

16.40 – 17.20 Hegyi Katalin (irodalmi muzeológus, Petőfi Irodalmi Múzeum): A könnyek asszonya versekben és levelekben
Élete lehetne nyitott könyv is, mégis tele van megfejthetetlen titokkal. A versek, melyeknek múzsája volt, mindent elmondanak róla. De kiről? Lédáról? A valóságos személyről? Vagy arról az asszonyról, akit Ady Endre felemelt a hétköznapiságból a csodált halhatatlanok közé?

17.30-tól különleges nőnapi koncerttel kedveskedünk a megjelenteknek: Myrtill és a Swinguistique jazzelőadás. Micheller Myrtill és zenekarának vadonatúj műsora, amely a múltszázad Franciaországát idézi fel, francia és angol nyelvű dalokkal, vidám gipsy-swing stílusban. Myrtillt a műsorban két gitár, nagybőgő és dob felállású zenekar kíséri.

Kamarakiállításon fotóritkaságok, kéziratok és egyéb meglepetések tekinthetők meg.

konyvtarlat

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően a teljes program ingyenes. Az egyes programrészek külön-külön is látogathatók. Részvételi szándékot március 7-ig lehet jelezni a pr@oszk.hu címen, vagy a  +36 (1) 224-3745-ös telefonszámon. Teltház esetén a programokon való részvételt az igények beérkezésének sorrendjében biztosítják.

• Publikálva: 2013.03.01. 13:58 • Címke: nők, ajánló, könyvtár, program

Kapcsolódó írások

Digitális Irodalmi Akadémia