„1942. február 1-jén, az akkor már őrnagy Konok Tamást az újonnan felállított haditudósító század egyik parancsnokának nevezték ki. A haditudósítók 1942 júniusában mentek ki a keleti frontra, de már decemberben, a doni katasztrófa előtt visszarendelték őket. A fennmaradt képek között nem találtunk igazi hadieseményeket bemutató fotókat, még a katonai vonatkozású képek száma is relatíve csekély. A háború inkább csak közvetve jelenik meg: hadifoglyok, lerombolt városok, falvak és a hadtáp körletének mindennapjai. A hómezőkön átvonuló sereg is inkább tájkép, mint csata előtti vagy utáni felvétel. Nem volt igazi tudósító, fotóriporter, nem a pillanatnyi helyzetek, hadiesemények izgatták elsősorban. Konok nagyobbrészt nem a háborút fényképezte, hanem a helyi lakosságot, az orosz életet, a tájat a munkáira oly jellemző, idilli beállításokban. A fotográfust, aki történetesen egyenruhában szolgálta hazáját, valójában jobban foglalkoztatták az emberek – magyarok és oroszok – hétköznapjai, mint a háború szörnyűségei. Bár számos ilyen képet is tartalmaz a gyűjtemény. 1943 májusában a doni katasztrófa után egy reprezentatív kiállítást rendeztek a Vigadóban. Itt Konok orosz portréi „ezek ellen harcolunk” feliratú tablón kerültek a tárlatba. Nem sokkal a kiállítás megnyitása után, az elismerő fotós kritikák ellenére, a tablót eltávolították.

Birkózóverseny a hadtápnál, 1942

1944 januárjától a győri 16/I. zászlóalj parancsnoka lett. Az ismerten németellenes főtisztet a német megszállás után a keleti frontra vezényelték. Szálasi hatalomátvétele után nem esküdött fel a nemzetvezetőre, így távollétében halálra ítélték. 1945 januárjában katonái egy részével átállt az orosz csapatokhoz, majd Debrecenbe ment, ahol az Ideiglenes Kormánynál jelentkezett a németellenes harcra.

Orosz muzsikok

A háború után visszatért Győrbe, ahol a város egyik katonai parancsnoka lett. Miután nem lépett be a kommunista pártba, 1947 novemberében elbocsátották, nyugdíját megvonták. Talán komikusnak tűnhet, de lehet, hogy szerencséje volt, mert legtöbb ludovikás társa, aki csatlakozott a Párthoz, néhány évvel később a kommunista terror áldozata lett. Ehhez képest ő még viszonylag szerencsésnek mondhatta magát. Ekkor iratkozott be ötvenévesen az ipariskolába, ahol a fotós mestervizsgát tett és egykori kedvteléséből megélhetést nyújtó foglalkozás lett. Társbérletesített lakásában szerény műtermet nyitott, és eleinte mint „maszek” dolgozott, de a nyersanyaghiány később a helyi szövetkezetbe kényszerítette. Az ötvenes években többször zaklatták, majd 1956-ban minden ítélet nélkül több hónapra bebörtönözték. 1968-ban nyugdíjba vonult, és alig két évvel később elhunyt.

Id. Konok Tamás időskori képe, a Királyi Légierő sapkájában

Képei, ahogy ő látta világot, őrzik humanitását, kitörölhetetlen optimizmusát és hitét a jövőben.”