Szörfölj a világ leghíresebb múzeumaiban!

Interjú Fonyódi Krisztiánnal, a Szépművészeti Múzeum Digitális Archívumának menedzserével

A hosszútávú cél a nagyközönségnek egy olyan új élményt nyújtani, amely a valós tárgy láttán sem valósul meg.

Varázsszóként emlegetik, holott a digitalizálás világszerte elterjedt tendencia, amelynek elsődleges célja a kulturális örökséget elérhetővé tenni mindenki számára. Fonyódi Krisztián, a Szépművészeti Múzeum Digitális Archívumának menedzsere több szempontból is fontosnak tartja a nemzeti gyűjtemények digitalizálását.

Egy múzeum számára a digitalizálás az új trend követését jelenti vagy létszükségletet?

A műtárgyak lefényképezése nem új a nap alatt. Kiadványokhoz, reprodukciók készítéséhez, különböző nyomdai céllal eddig is készült egy-egy tárgyról fotódokumentum. Számtalan múzeum végzi ezeket a feladatokat; az intézmények adott kiállításaikhoz kapcsolódva digitalizálnak egy-egy kisebb gyűjteményt, vagy annak egyes darabjait, és a tárlatokból ízelítőt, vagy további plusz látnivalót adnak. Ez a feladat egyik része, a másik a gyűjtemények felvitele és elérhetővé tétele a virtuális térben. Ahhoz, hogy ez a két terület összekapcsolódjon, paradigmaváltásra van szükség.

Arnold Böcklin: Tavaszi est.

A Szépművészeti Múzeum megtette ezt a váltást?

2009-ben alakult meg a múzeum digitális archívuma. Évente kb. ezer műtárgy kerül digitalizálásra. A piramis csúcsától haladunk lefelé, vagyis a leghíresebb alkotások kerülnek először sorra. Nemrég áttértünk a 33 millió pixel felbontású képekre, ami lehetővé teszi, hogy hatalmas méretű anyagok készüljenek a gyűjteményük darabjairól, vagy azok részleteiről. A digitalizált változatok információtartalma megközelíti az eredeti műét, így kutatási célra, poszter készítésére, katalógusokhoz egyaránt felhasználható. Nem beszélve arról, hogy a digitalizálás fontos a műtárgyvédelem szempontjából: ha tűz ütne ki a múzeumban, a gyűjteményéről pontos dokumentáció marad fenn.

Tökéletesen átmenthető minden?

Mit jelent a tökéletes? A digitális technika fejlődésével sok minden megvalósítható, egyetlenegy dolgot nem lehet reprodukálni, a műalkotás auráját; erről értekezik Walter Benjamin A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában című esszéjében. Az aura átmentése – természetesen szimbolikusan értve – lenne a következő feladat, ezt a digitális technika már majdnem megvalósítja.

Említette, hogy évente ezer műalkotás kerül digitalizálásra. Ez jó vagy rossz arány?

A Szépművészeti Múzeum kollekciója hat nagyobb gyűjteményből áll. A 120 ezres állománynak kb. 40-50 ezer aktív anyaga van, amelynek mozgatása komoly logisztikai kihívást jelent. A fényképezés után jön csak az adatfeltöltés, ami nemcsak azt jelenti, hogy néhány terabájtnyi anyagot az egyik szerverről a másikra töltünk, hanem ezeket a metaadatokat összekapcsoljuk a fotókkal, illetve rendszeresen frissítjük. Az arány a gyűjtemény teljességéhez képest jó. Nem lehet és nem is kell világviszonylatban mérni.

A folyamatos frissítés azt jelenti, hogy soha véget nem érő feladatról van szó?

Azt jelenti, mivel a technika rohamosan fejlődik, és mindig újabb és újabb lehetőségek állnak rendelkezésre. Saját magunknak kell megszabni a maximum és minimum határát, mert a technika fejlődésével nehéz lenne lépést tartani. Az alsó határt kell maximalizálni, ennek a mi 33 megapixeles feldolgozásunk jelenleg megfelel.

Wilhelm Lindenschmit: Munka után édes a pihenés.

Az adatbázis bárki számára elérhető?

A végső cél ez. A nagyközönségnek egy olyan új élményt nyújtani, amely a valós tárgy láttán sem valósul meg. Ez a fajta hozzáférés, tapasztalás a hosszú távú cél. A mai generációk számára a virtuális tér hétköznapi dolog, az informatika nem egy megtanult tudást jelent, hanem megtapasztaltat. Mindent ebből a szemszögből lát. A Szépművészeti Múzeum 150 műtárgya érhető el a Google Art Project oldalán. A világméretű projektnek két magyarországi partnere van, a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum. Óriási lehetőség egy világméretű adatbázishoz csatlakozni.

Nem jelent hátrányt, ha a világhálón elérhetővé válik egy gyűjtemény?

Nem hiszem, hogy ez a fajta megjelenés – ami egyben a jövőt jelenti – csökkentené a valós látogatók számát. Szerintem meg kell mutatni a gyűjteményt. Elmúlt az az időszak, amikor a gyűjtemény nem kiállított darabjai csak egy bennfentes, a tudományos – mondhatni – elit kör számára volt elérhető. A kultúriparágak tartalmat vadásznak: ami ma és rögtön elérhető, az kell, ami nem, arra nincs szükség. Ha nem tudom azonnal megszerezni, akkor másikat keresek helyette. Egyébként pedig úgy vélem, hogy egy magára valamit is adó kiadó vagy egyéb médiarésztvevő nem él vissza a szerzői jogokkal.

Akkor miért olyan megosztott a közgyűjtemények állásfoglalása a digitalizálással kapcsolatban?

Magyarországon egyedül a Szépművészeti Múzeum rendelkezik olyan technikai felszereltséggel, amely lehetővé teszi, hogy kapcsolódjunk a világhálón futó projektekhez. Részben ez az oka. Másrészt a gyűjtemények nem szívesen teszik nyilvánossá a gyűjteményüket a neten. Téves az a feltételezés, hogy ezáltal csökkenne az értéke. A digitalizálás célirányos. Nem azért digitalizálnak, hogy azt különböző projektekhez használják, legyen egy állandó adatbázisuk, ami bármikor használható, hanem egy-egy feladattal kapcsolatban készülnek digitalizált anyagok. Ahogy az elején is említettem, egy másfajta szemléletmóddal kell megközelíteni a kérdést. A cél, a maximális információtartalmú digitalizált műtárgy, mint önálló entitás.

Leonardo da Vinci tanulmányrajza.

Hogy látja ebben a Magyar Nemzeti Digitális Archívum szerepét?

Minden közgyűjtemény kíváncsian és nyitottan várja, hogy a MaNDA elmozduljon egy irányba, koordinálja, segítse a digitalizálási munkákat, tapasztalatokat adjon át. Amíg nem tesz konkrét lépéseket addig csak a várakozásról lehet beszélni.

A Szépművészeti Múzeum nem félti a gyűjteményét?

Ha megnézzük, hány európai projekthez csatlakoztunk, ami mind a közvetlen adatfeltöltésre vonatkozik, akkor válasz egyértelmű. Maga a múzeum is keresi azokat a lehetőségeket, amelyek a nyitást jelentik. Ennek egyik példája a Google Art Project. Egy másik vállalkozásunk az Europeana oldalára 8000 digitális tárgy feltöltése. Ehhez a projekthez a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum is csatlakozott. A digitalizáció profitot is eredményezhet, mint például a Scala Picture Library esetében. A reprodukciókkal foglalkozó képügynökséghez kerülő anyagaink jogdíjaiból a múzeum részesedik.

A jövő a virtuális valóságé…

És a tapasztalati valóságé. A kettő nem zárja ki egymást, hanem erősíti. A jövőben virtuális kiállításokat is szeretnénk létrehozni, hogy a weboldalunkon virtuális sétát, bár jobban szeretem a szörfölés szót, lehessen tenni. Ez nem jelenti a nagykapuk bezárását, csupán egy másfajta megközelítést. A világháló korlátlan lehetőségeket ad. Számos múzeumban találhatóak olyan anyagok, amelyek nem kerülnek fel a kiállítótérbe. Eredetük, megszületésüknek a körülményei tisztázatlanok, bizonytalanok, amennyiben a műtárgyak jogi környezete megengedi, akkor bemutatjuk a weben, akkor is, ha még nincs tudományosan teljesen feltárva. Ezeket raktárakban őrzik, miközben a gyűjtemény szerves részei. Egy virtuális kiállítás képes arra, hogy ezeket az "alvó" kincseket is a felszínre hozza és bemutassa. Vagyis a tér nem szűkül, hanem kitágul.

Fejes Katalin

• Publikálva: 2012.04.02. 12:57 • Címke: europeana, digitalizálás, interjú, kiállítás