​Aki elhitette a nőkkel, hogy vége a háborúnak

110 éve született Christian Dior

„Az asszonyok áldani fogják, maga pedig általuk fog boldogulni” – jövendölte egy tenyérjós még gyerekkorában. És igaza lett, pedig a prófécia idején senki sem hitt neki.

Christian Dior 1905. január 21-én született jómódú polgári családban, a normandiai Granville-ben. Felmenői vegyiparral foglalkoznak, mosószert és műtrágyát gyártanak. Az első világháború végén a család Párizsba költözik, ahol a fiatalember kapcsolatba kerül a művészvilággal, Jean Cocteau, Matisse, Picasso a társasága. A fiatal Diornak nagyon jó érzéke van a művészethez, a képzőművészeti akadémiára akar jelentkezni, de szülei inkább diplomatát faragnának belőle. Végül egy politikatudományi kurzusra iratkozik be, amelyet nem sűrűn látogat, viszont nyit egy kis galériát.

A szülőház ma múzeum. Színei, a rózsaszín és a szürke lettek a Dior alapszínei

Életét a harmincas évek elején tragédiák árnyékolják be: családját anyagilag tönkreteszi a válság, anyja meghal, apja mániás-depressziós lesz, öccse elmegyógyintézetbe kerül – mindezek csaknem padlóra küldik az útját kereső fiatalembert. Azonban, ha nincs ez a mélypont, talán sikeres műkereskedő vált volna belőle – zseniális divattervező semmiképp. Az egyetlen dolog ugyanis, amihez értett, a rajzolás, így ebből próbál némi bevételhez jutni. Amikor 1937-ben a svájci születésű francia designer, Robert Piguet tervezőnek hívja, boldogan mond neki igent. Itt szerzi első szakmai tapasztalatait, ám hamarosan kitör a második világháború. Dior – katonai szolgálata után – átigazol Lucien Lelonghoz, aki az ellenállás eszközéül használja a divatot, mint a francia kulturális örökség fontos részét.

1944-ben felszabadul Párizs, lassan új életre kelnek a divatházak is. Dior elszánja magát az önállósulásra, de távozása előtt két nagysikerű kollekciót tervez Lelongnak, ahol már saját stílusát próbálgatja. Mondják, babonás volt, fontos döntéseihez mindig kikérte a jövendőmondók tanácsát. Állítólag karrierjét is egy cigányasszony jósolta meg neki még gyerekkorában a granville-i piacon. A prófécia valóra válása ekkor kezdődött igazán.

Avenue Montaigne 30, Dior Ház

A párizsi Montaigne sugárút az „arany félmérföld” – a francia divat jelképe. A 19-20. század fordulóján itt működtek a legelőkelőbb szabászatok, a háború előtt ide telepedtek a legmeghatározóbb francia, majd később a nemzetközi világmárkák. Itt volt és van ma is az haute couture központja – itt nyitott önálló divatházat 1945-ben Christian Dior. A hosszas rákészülésnek oka volt. Egyrészt pénzt kellett szereznie: a nyitás hatmilliós tőkével (ez akkor hatalmas összegnek számít), csendestárs bevonásával vált lehetővé. A beruházó üzleti partner, Marcel Boussac éppen olyan fontos szerepet tölt be Dior pályáján (de nem magánéletében), mint Pierre Bergé Yves Saint Laurentében. Gazdag textilgyáros volt egyébként, aki a leegyszerűsítő pletykák szerint azért is támogatta Diort, mert annak anyagigényes modelljei felfuttathatják a textilipart – egy szoknyához 4, egy estélyihez akár 20 méter anyagot is felhasználtak!


„Ha egy férfi virágot akar neked küldeni, mondd hogy a kedvenc virágárusod a Cartier” – Mizza Bricard (fotó: Louise Dahl-Wolf, harvardartmuseums.org)

Másrészt Dior számára nagyon fontos volt stábjának összeállítása. A róla szóló visszaemlékezésekben sokszor elhangzik, hogy milyen sokat jelentettek neki a barátok. Divatháza kulcspozícióit (műszaki igazgató, értékesítő) granville-i ismerőseivel töltötte be. Legfontosabb munkatársa, múzsája és bizalmasa, az excentrikus Mizza (Mitzah) Bricard is onnan való. Gyerekkorukban neki tervezte az első ruhát, egy jelmezt. Modelljeit – akiket akkor még manökennek hívtak – is nagy gonddal választotta ki. Olyan nőket keresett, akik kisugárzásukkal is képesek az új nőideált megjeleníteni.

Az alapítók. Jobbra tőle Mme Mizza, balra Marguerite Carré műszaki igazgató

A ház első bemutatója,  1947. február 12. egy legenda születésének dátuma. Párizsban még jegyre adják a szenet, a termek hűvösek, de a közönségre már parfümöt permeteztek – mégpedig Miss Diort, első, azóta  klasszikussá vált illatát. (Számára az illatok ugyanolyan fontosak, mint a ruhák, ma pedig a ház bevételeinek többségét hozzák. A Miss Dior, a Fahrenheit, a Dune, a Poison a legnépszerűbb és a legdrágább illetszerek közé tartoznak).

A Bar kabátka – a New Look ikonikus darabja

Dior új stílusa, a híres New Look, ahogy egy amerikai újságírónő elnevezte, bár annak kiáltották ki, nem igazán forradalmi. Dior nagyon is tisztelte a tradíciót, a divattörténészek még a 18. század francia szabászatának megidézését is fel tudják fedezni munkáiban. Ruhái kifejezetten nosztalgikusak, romantikusak. Nagy hatást gyakorolt rá a Belle Époque eleganciája – és az édesanyja öltözködése. Ő maga virágkehelynek nevezte kollekcióját: a nőket gyönyörű virágként akarta láttatni. A sok háborús nélkülözés, korlátozás után a közönség vágyott a luxusra, a pikantériára, a nőiesség maximumára – és Dior ezt adta meg nekik. Most hitték el igazán, hogy vége a háborúnak.

Tökéletes forma. Rengeteg munka van benne.

Tökéletes formaalakítású, testhezálló kabátkái, mesés estélyi- és koktélruhái kiemelték a női formákat, a kerek vállat, a tökéletes dekoltázst. Alattuk fűző és rejtett merevítés varázsolt darázsderekat. Hosszú, lágy esésű szoknyáihoz sok-sok méter legjobb minőségű anyagot használtak fel. Jellemző, hogy első kollekciójánál nem áldozott reklámra – minden pénzét anyagokba fektette. A megjelenést hozzáillő táska, könyékig érő kesztyű, kalap és kecses, magassarkú cipő kerekíti le. 1953-tól kollekcióihoz a cipőket a francia cipőművész, Roger Vivier tervezte. Gazdagon díszített alkotásai tökéletesen illettek a pompás ruhákhoz.

Korabeli Dior/Vivier reklám

Dior az első bemutatón nem kevesebb, mint 90 ruhát vonultatott fel a ház újságíróktól zsúfolt termeiben. A hatás fergeteges volt. Azonban a divat világában a legnagyobb siker is csak a következő bemutatóig tart. Dior az ötvenes években minden évben új vonallal rukkolt elő (H-vonal, A-vonal, tulipán-fazon), de mindvégig hű maradt a New Look szelleméhez. Sziluettjeivel, színeivel (szürke és rózsaszín) meghatározta az ötvenes évek stílusát. Legnagyobb riválisa természetesen Coco Chanel volt, aki az általa sikerre vitt lezser, kardigán fazonú kosztümmel (1954) a funkcionális, sportos eleganciát hirdette.

Címlapsztori

A híreseket és hatalmasokat azonban már akkor sem a kényelem érdekelte legjobban, és az sem zavarta őket, hogy némelyik ruhát csak szobalány segítségével lehetett felvenni. Diortól vásárolt Margit brit hercegnő, Jacqueline Kennedy és Evita Peron. Sok filmsztár is kérte, hogy öltöztesse a filmjeiben és a magánéletben egyaránt. Ava Gardnernek, Marlene Dietrichnek igent mondott, de a pályája elején járó Brigitte Bardot-t például elutasította. Menyasszonyi ruhát kellett volna terveznie számára a Túl szép a menyasszony (1957) című filmhez, de ezeket az ínyencfalatokat Dior az ügyfeleinek tartogatta. Érvelése mai szemmel némileg meglepő: tisztességtelennek tartotta volna, hogy a mozinézők ingyen megkapják azt a látványt, amiért a vevői bármely árat megadtak volna. És bizonyára nem a bevételkiesés aggasztotta: egyszerűen meg akarta őrizni modelljei exkluzivitását.

Vázlat (további képek és fotók például itt)

Mindvégig elszánt küzdelmet folytatott a divatkalózok ellen. Az ipari kémkedés abban az időben úgy történt, hogy a divatbemutatókon titokban lerajzolták a ruhákat. Egy-egy kicsempészett rajz több ezer dollárért cserélt gazdát a feketepiacon, és a nyomán készült hamisítványok a tönk szélére sodorhatták a divatházakat. Dior olyan üzleti modellekkel vette fel a versenyt a hamisítókkal, amelyek akkoriban születtek: kezdettől fogva foglalkozott kiegészítőkkel is (harisnyák, kalapok, övek), 1948-ban Amerikában nyitott leányvállalatot parfümjei értékesítésére, 1953-ban pedig licenszcéget alapított, hol másutt, mint Japánban. A márka alapítása után hat évvel a birodalom már 6 vállalatot, 16 társvállalatot, 28 műhelyt foglalt magába, és több mint ezer embernek adott munkát.

Nem levetkőztette, hanem felöltöztette a nőket a szemével – írta róla az Elle

Bár a nők (legfontosabb alkalmazottai is) versengtek a kegyeiért, Dior sohasem nősült meg. 1955-ben mutatkoztak nála a kedélybetegség első jelei. Utolsó éveiben lázasan kereste lehetséges utódját. 1957. október 24-én bekövetkezett korai és váratlan halála (szívinfarktus) után az akkor 21 éves Yves Saint Laurent került a ház élére.

Monsieur Christian Dior

Diadalmenete lényegében tíz évig tartott. Pályafutása során mintegy 100 000 ruhát tervezett, 16 000 szabásminta alapján. 1950-ben becsületrendet kapott, 1955-ben (elsőnek a divattervezők közül) a Time Magazin az év emberének választotta. Ma a szülőházában múzeum működik, modelljeit a világ leghíresebb múzeumai őrzik. Több film is készült róla és az általa alapított divatházról, a legutóbbi tavaly. Ezekből azonban csak töredékes benyomást kaphatunk erről a titokzatos zseniről. A képeken egy csendes, visszafogott úr áll előttünk, aki vidéki házában érezte magát a legjobban és sohasem találkozott újságírókkal. Fehér kesztyűben, köpenyben, divattervezői allűrök nélkül alkotta csodálatos ruháit, amelyek ma is hódítanak a vörös szőnyegen, de akkor is lázba hozzák a nőket, ha csak képeken látják őket.

Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2015.01.21. 17:16 • Címke: design, évforduló