​A friss észt levegő csodát tehet

Az immár 8. alkalommal megrendezett Észt Hét fő vonulatát a filmek adták. A játékfilmek mindegyike telt házzal ment, de a dokumentum- és az animációs filmek is szép sikerrel szerepeltek.

A kortárs észt játékfilm, noha évente csupán 3-6 alkotás készül, világszínvonalat képvisel. A nyitófilm, Martti Helde Keresztszélben című alkotása – amely a Tridens Észt Filmszemle fődíja és a Don Quijote-díj mellett a legjobb operatőr díját is is elnyerte a 18. PÖFF-ön – azonnal igazolta a fenti kijelentést. Mi fesztiválbeszámolónkban írtunk róla lelkesen.

Keresztszélben

Ilmar Raag 2007-es, Az osztály című filmje révén a kortárs észt játékfilm nemzetközileg is jól ismert, sokszorosan díjazott alkotója. Magyar forgalmazásban is láthattuk, hogyan dolgozott Jeanne Moreau-val (Egy hölgy Párizsban, 2012), s tavaly ugyancsak az Észt Héten örülhettünk Kertu című, felkavaró és lenyűgöző, rendhagyó szerelmi történetének.

Nem jövök vissza (Ja ne vernus) című új filmje a dokumentarizmus, a road movie és a melodráma eszközeinek vegyítésével próbálja megmutatni, mit jelent oroszországi árvaházban felnőni. Szerkezete kihagyásos: kezdő képsorain Anya Morozovát (Polina Puskaruk) kiváló tanulmányi eredményéért kitüntetik. Gátlásosan, de határozottan hárítja rajongója, Gyima (Szergej Jaszenyuk) közeledését, a jelenetből sejthetjük, milyen vastag, áthatolhatatlan páncélra lehetett szüksége, hogy túlélje intézeti éveit, példásan tanuljon. A következő jelenetben már tanársegédként órát tart Byronról. Vezető tanárának már nem áll ellen, noha a férfinak felesége, kisgyereke van, akiket nem akar elhagyni. Anya élete racionálisan nézve látszatra sínen van, de hogy érzelmileg nincs rendben, azt az mutatja, amilyen lelketlenül elbánik az óráiról sokat hiányzó terhes tanítványával. Gyima tűnik föl, s otthagy nála egy kisebb csomagot. A fiút üldöző rendőrség lecsap a gyanútlan lányra is, a csomagban ugyanis kábítószer van. Anya elszökik, álnéven egy árvaházban húzza meg magát. Az intézetben megvédi Krisztinát (Vika Lobacsova) a nagyobbak agressziójától, s a tizenhárom éves kislány egész lelkével Anya felé fordul. Kazahsztánba hívja, ott él a nagyanyja, az egyetlen rokona, aki szereti őt. A két lány nekivág az útnak. Sok bizalmatlanság, veszekedés árán lassan mindketten megtanulnak bízni a másikban.

Nem jövök vissza

Raag elsőrendűen oldotta meg a nehéz feladatot: hitelesen és pontosan vezette fiatal szereplőit. Az érzelmileg nagyon sérült, magányos kis-és nagylány egymáshoz közeledése, barátságuk lassú felépülése, a buktatók ábrázolása érzékeny és pontos. Nagy kár, hogy a forgatókönyv (Jaroslava Pulinovics) nem szűkölködik irreális fordulatokban, amit Raag figyelmes rendezői munkája nagymértékben ellensúlyozni ugyan képes, megszüntetni azonban nem tud.


Cseresznyés dohány

A Cseresznyés dohányt (Kirsitubakas, Katrin Maimik, Andres Maimik) e sorok szerzője kötelezővé tenné minden középiskolában, s szigorúan a szülőkkel kéne megnézni. Kevés ennél szebb, érzékenyebb ábrázolását láthatjuk az első szerelemnek, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy az észtek szemérmesek, ugyanakkor hajlamosak az egészséges öniróniára. Főszereplője, Laura (Maris Nõlvak) visszahúzódó, félénk tizenéves a gyerekkor végén, a nővé érés elején. Az anyja nem találja vele a hangot, legszívesebben még mindig babusgatná, de persze nem lehet. Korban hozzáillő barátja hasonló gátlásokkal küzd, őt igazi nagy forma nagymamája (Viiu Maimik, Andres Maimik rendező nagynénje) igyekszik megtanítani az udvarlás fortélyaira. Hogy Laurában mi szunnyad, azt a trailerben 1’31”-nél látható, asztalon ellejtett táncából sejthetjük:

Barátnője elhívja egy kirándulásra. Laura igyekszik kelletlenkedni, de aztán a természet, a fenyőerdő és persze a túravezető, a viharvertségétől még inkább vonzó negyvenes Joosep (Gert Raudsep) megteszi a magáét. A férfi nős, a felesége jól ismeri az életet is, a férjét is. Senki nem hazudik senkinek, nincsenek sem nagy lelkizések, sem csalások, szépen, kristálytisztán alakulnak a helyzetek. A néző borzongva újraélheti első szerelme minden szépségét és fájdalmát, s közben felszabadultan nevethet az óhatatlanul adódó csetlés-botlásokon. A film tétje némileg hasonló, mint Seidl A remény paradicsoma című filmjében, de mekkora különbséget eredményez a nyugati elidegenedettség, depresszió, ön- és egymást gyötrés kultúrájának jótékony hiánya! A Cseresznyés dohány nem nagyzol, s két mindent vivő adu ásza van: a természet és a természetesség.

Andres Maimik Budapesten (fotó: Bach Máté). További képek itt

Március 25-én a művész jelenlétében nyílt meg a FUGÁban Flo Kasearu kiállítása, melyen képeit, Zendülés című installációját, valamint a házmúzeumáról készített ironikus referenciafilmet láthatjuk. A Zendülés film-része, amit drónnal vettek föl, egy ház tetején dolgozó két embert mutat, akik a fémborítást hozzák rendbe úgy, hogy papírrepülő-formára hajtogatják a leemelt részt. Művészeti tárgyként apró fémrepülőket láthatunk üveg alatt, mint felszúrt bogarakat, szépen, akkurátusan sorozatba rendezve – innen merítette az idei Észt Hét arculattervezője az ötletet.


A művész hálószobája. Több kép a művész honlapján

Bánhatja, aki nem volt jelen a nyitón. A referenciafilmből is kiderülnek persze a tudnivalók: a „művész”, ahogyan Kasearu komolyan is véve, de ironizálva is nevezi magát, négy és fél éve költözött a Tallinn Pelgulinn kerületében található házba, s 2013-ban nyitotta meg házmúzeumát. Ott él és dolgozik, s a látogatók, ahogyan az egy múzeumban dukál, akkurátus kordonrendszer mögül vehetik szemügyre a művész élő- és dolgozóhelyét, műveit. A megnyitót követő beszélgetésen Flo Kasearu elmesélte, képeken is megmutatta a ház történetét. A családja építtette, melynek minden tagja megszenvedte az észtek viharos történelmét: dédanyját például azért nem hurcolták el Szibériába, mert örmény férje nevét viselte. A rendszerváltás után első körben csak jogilag kapták vissza a hagyományos, faborítású, nyolclakásos házat, mert utána még húsz évig vártak arra, hogy a lakók kiköltözzenek. A ház épp hogy össze nem dőlt, pénzük nem volt, így Flo és barátai láttak neki rendbehozni. A lakhatóvá tett részekbe a művészbarátok költöztek, s folytatták a munkákat, aminek, úgy tűnik, soha nem lesz vége. A környéket is igyekeztek bevonni, performanszokat, bulikat szerveztek, a ház közösséget is épít.

fotó: Flo Kasearu honlapja

Flo Kasearu felszabadult személyisége, lenyűgöző spontaneitása, érdekes előadása a kiállításmegnyitókon szokásosnak éppen az ellenkezőjét eredményezte: a hallgatóság menet közben nőtt. A kiállítás április 20-ig látogatható.

Észt Hét Budapesten, Debrecenben és Szegeden
2015. március 16-26.

Boronyák Rita

• Publikálva: 2015.03.27. 07:31 • Címke: fesztivál