a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

​Bezárt a Mecsek koronája

kikelet leadSzeptember végén röppent fel a hír, hogy végleg bezár a Mecsekoldal patinás négycsillagos üdülőszállója, a Hotel Kikelet. Időközben Scheffer Ferenc, a szálloda jelenlegi tulajdonosa is megerősítette a sajnálatos hírt.

A tulajdonos három éve családi okok miatt döntött az eladás mellett, amire vevő a mai napig nem érkezett. A mintegy 12 ezer négyzetméteren a Mecsek legszebb panorámáján fekvő kétemeletes szálloda építésére a pályázatot 1935-ben írta ki Pécs városa. A pályázati kiírás részletesen tárgyalta, hogy az új szállónak hogyan kell majd felépülnie. A pályázati kritériumok között többek között az is szerepelt, hogy a pályázó építésznek pécsi származásúnak kell lennie. Az értékelő bizottságnak, azonban a tucatnyi pályamunka közül egy budapesti tervező munkája tetszett meg, legjobban ezért Nyíry István maga mellé fogadta a neves pécsi tervezőt, Lauber Lászlót, így a Nyíry-Lauber páros nyerte el a megvalósítás lehetőségét. A második helyre a pécsi ifj. Nendtwich Andor munkája futott be. Ők hárman együtt alkották meg a végérvényes terveket.
 
hotel kikelet 1940
„Még ifju szivemben a lángsugarú nyár/S még benne virít az egész kikelet” Képeslap az 1940-es évek elejéről (forrás: hotelkikelet.hu)

Az építkezés egy olyan hegyen kezdődött meg, ahová akkoriban még út sem vezetett. Már a szálloda helyét is úgy választották ki, hogy örökpanorámával rendelkezzen és a város szinte összes helyéről kitűnően látszódjon. Pécs a Hotel Kikelet megépülésével egy a modern építészet városképileg is jelentős építményével gazdagodott; további érdekesség, hogy ez volt a város első Bauhaus stílusú épülete. A „hegyiszálloda” berendezéseit és bútorzatát pécsi cégek mellett a budapesti Neuschloss Lichtig faipari cég biztosította.
 
pecsi szot udullo szallo 1960
A Hotel Kikelet az 1960-as években (forrás: Csorba Győző Könyvtár, Pécs)

A letisztult formákon kívül fontos jellemzője az üdülőszállónak a mecseki táj, a természet közelsége és a nagy ablakok révén a kinti világ „egyesítése” a lakótérrel.
 
fortepan
Mecseki látkép a Kikelet szállóból 1940-ben (forrás: Fortepan)

A szálloda országos hírnevéhez nagyban hozzájárult, hogy szinte a nyitással egy időben Hotel Kikelet címmel elkészült Gaál Béla vígjátéka, amelyet részben az eredeti helyszínen forgattak, Kabos Gyula, Tőkés Anna, Páger Antal és Turay Ida főszereplésével. A film története szerint a Mecsek alján lévő Hotel Kikeletbe érkezik nászútra Zsófi (Turay Ida) és Boldizsár (Kabos Gyula), ahol Mária (Tőkés Anna). A hotel igazgatónője nagyszerű érzékkel vezeti az elegáns szállót, egyedül titkára Péter (Páger Antal) – aki inkognitóban a férje –, érzi kívülállónak magát. Mivel Boldizsár a nászéjszakájukat is a kártyaasztalnál tölti, az ifjú feleség összefog Péterrel, a tulajdonosnő férjével: meg akarják leckéztetni házastársaikat.

A filmet 1937 szeptemberében egyszerre vetítette Pécsett az Apolló és az Uránia mozi.
 
pecsi naplo 1937
A Pécsi Napló hirdetése, 1937. szeptember 8.

A háború után, a szocializmus idején Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) üdülőjeként  működött, élmunkás-üdültetésre is használták. Ebben az időben Mecseki Üdülőszálló volt a neve. A Kikelet népszerű volt a városban, vasárnaponként „kakaós-kuglófos” járat indult a szálloda teraszához Pécs főteréről, a Széchenyi térről, többek között ezért is indult 1946. szeptember végén az azóta is járó 34-es busz, ami összeköti a szállót a város szívével.
 
szot 1950
Képeslap a SZOT-üdülő időszakból (forrás: hotelkikelet.hu)

pecs szot udulo
SZOT Üdülőszálló, 1970 (forrás: Csorba Győző Könyvtár, Pécs)

A SZOT és Mecsek Üdülőszálló elnevezések után napjainkban a szálloda ismét Hotel Kikelet néven hirdeti magát. 1997-ben épült egy, akkor még belső medence nélküli wellness-központja is, amely 2007-ben – a pécsi szállodák közül elsőként – kiegészült egy beltéri medencével is. Jelenleg a szállodában van konferenciaterem, kinti és benti medence, wellness, fitness, pezsgőfürdő, étterem, panoráma és természetesen mindenhol a híres hegyi levegő.
 
hotel kikelet napjainkban
Hotel Kikelet napjainkban (forrás: Hotel Kikelet Facebook)

Sajnos, hazánk egyedülálló panorámával rendelkező, műemlék besorolású hotelje jelenleg keresi új gazdáját. Reméljük, hamar megtalálja, és még a századik születésnapját is vendégekkel tele töltve tudja majd ünnepelni!

Szüts Etele

• Publikálva: 2015.10.09. 13:35 • Címke: építészet, hír