a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

„Petőfit nem kell leporolni”

Petofilead

Belvárosi séta Petőfi Sándor nyomában, tárlatvezetések és verskoncert a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Nemzeti ünnep, egy kicsit másképp.

Szombaton Ratzky Rita irodalomtörténész és Kóta Zsuzsa építész vezetésével járhatják végig az érdeklődők azokat a fővárosi helyszíneket, ahol többek között a gyermek Petőfi Sándor tanult vagy később együtt élt feleségével és kisfiával. A Deák téri evangélikus templomtól induló, legkevesebb másfél órás séta érinti az 1848-as forradalom fontos színhelyeit is.
   
Március 15-én a múzeum látogatói megtekinthetik Petőfi Sándor A vén zászlótartó című ikonikus költeményének eredeti kéziratát, az intézmény gyűjteményének ez a ritka példánya csak ezen a napon lesz látható. Az érdeklődők emellett kipróbálhatják a Landerer és Heckenast nyomdagépét is, amelyen a pesti forradalom 12 pontját is sokszorosíthatták. A nemzeti ünnep alkalmából ingyenesen megtekinthető kiállításaihoz a PIM több tárlatvezetést is szervez március 15-én: 11 és 15 órától családi meseút indul a Sárkányok mindig lesznek című kiállítás bejárására, míg 13 órától a „Ki vagyok én? Nem mondom meg.” Petőfi választásai című tárlaton Kalla Zsuzsa irodalomtörténész kalauzolja végig a látogatókat.

petofi_pim
forrás: pim.hu
   
A családok számára nyújt játékos feladatokat az Ismerjetek meg végre: ki vagyok? Az álarc mögött rejlő Petőfi elnevezésű program, emellett nemzeti szalagos ünnepi hajfonat is készíthető a múzeum épületében. Délben a koszorúzással egybekötött megemlékezésen a PIM udvarán álló Petőfi-szobornál Kollár Árpád költő mond ünnepi beszédet, az eseményen Tintér Gabriella népdalénekes és Ittzés Ambrus versmondó is közreműködik.
   


Az ünnepi programok zárásaként 17 és 20 órakor a Bob és Bobék Orchestra Mi lárma ez megént? címmel ad koncertet Petőfi Sándor verseiből. Az előadás forradalmi reggae-t, arrogáns gengszterrapet és bordal-dzsesszt ígér, megragadva a kortárs zenei és verselési stílusok – például drum'n'bass, hip-hop és slam – segítségével Petőfi Sándor verseinek új ritmusát. „Rendszerkritikus szövegei az elmúlt 170 évben egyetlen napra sem veszítették el aktualitásukat. Petőfit nem kell leporolni, mert mindazt képes megszólítani, amit a valaha élt összes művész megszólaltatni vágyott, és amit a valaha élt összes ember hallani kívánt” – idézi a közlemény Horváth Kristófot, művésznevén Színész Bobot, a Bob és Bobék Orchestra frontemberét.
  
A vetítéssel is kísért zenés-verses előadáson a Bob és Bobék Orchestra tagjai – Horváth Kristóf, Dévényi Zoltán, Eged Márton és Szarvas Dávid – mellett közreműködik Ál Tamás és Miklós Melánia is.

Részletes program itt

PIM

• Publikálva: 2016.03.09. 15:43 • Címke: petőfi irodalmi múzeum, program, irodalom

Digitális Irodalmi Akadémia