​Belső emigráns és a bölcsészek kedvence

Egy humán értelmiségi, avagy tarisznyás bölcsész olvasmányélményei között a mai napig előkelő helyen (biztosan benne van az első tízben!) szerepel Bulgakov A Mester és Margaritája. Így van ez már jó régóta, és így is lesz még jó darabig.

Hogy mi volt a titka a 125 éve született, és viszonylag fiatalon távozó Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak, arról már sokan és sokat írtak. Így azt is tudjuk, hogy első regénye, A fehér gárda Sztálin kedvenc könyvei közé tartozott. És hogy éppen Sztálin volt az, aki személyesen döntött bizonyos műveinek tiltólistára tételéről.

Mihail Bulgakov

Igen, A fehér gárda tényleg nagyon jó regény. Ha valaki képet akar kapni a cári Oroszország, a régi rend széteséséről, és a bolsevikok hatalomra jutásáról, az 1917 és 1920 közötti zűrzavaros időszakról, akkor feltétlenül el kell olvasnia a kijevi Turbin família viszontagságairól szóló művet. Melynek írója maga is a város szülötte révén, csak a tapasztaltakat írja csak meg abból az időből, amikor Kijev többször is gazdát cserélt, és senkinek sem volt fogalma arról, hogy akkor ki kivel van, milyen csatárláncok közelítenek éppen a hómezőkön, és mit hoz majd a következő nap. Bulgakov értelmiségi család gyermekeként az orvosi hivatást választotta, 1916-ban kapta meg diplomáját, praktizált is Isten háta mögötti helyeken (lásd a Morfium című novellafüzért 1926-ból) és a polgárháborúban is. Először az ukrán függetlenségért küzdőknél, azután a vörösök kapták el, hogy végül tífuszosan a fehéreknél, Valgyikavkazban érje a háború vége. Innen kerül 1921 októberében Moszkvába, és a praktizálást végképp abbahagyva, írásaiból próbál megélni, és eltartani egymás után következő három feleségét. Tatyjana Nyikolajevna Lappát még a Nagy Háború alatt, orvostanhallgatóként választotta, Ljubov Jevgenyjevna Belozerszkaját már Moszkvában, 1925-ben veszi el, Jelena Szergejevna Silovszkaja pedig 1932-től a hitvese. Ő lesz az, aki fekvőbetegként sokáig ápolja, és neki diktálja le a Mester és Margarita végső változatát is.

Jamie Whyte illusztrációja

Moszkva, a születő új rend fővárosa pedig a maga kulturális pezsgésével – mint ahogyan mintegy mellékesen ezt A Mester és Margaritából is megtudhatjuk – ideális terep Bulgakovnak, aki szerény körülmények között élve írja ezidőtájt szatirikus, szarkasztikus cikkeit, tudósításait. És novelláit, regényeit, majd drámáit. Utóbbiak közül A fehér gárda történetéből készült a Turbin család napjait, vagy a királlyal küzdő Molière-ről szólót, aminek XIV. Lajosában Sztálint vélték felfedezni a kortársak. Még Sztálin, a Gazda is odafigyelt Bulgakovra, személyesen intézkedett 1929-ben, hogy a Menekülés című drámája kerüljön tiltólistára. Buzgó szolgái így egy év múlva minden Bulgakov-művet betiltottak, így Mihail Afanaszjevics levelet írt a kormánynak, hogy akkor őt engedjék külföldre. Erre válaszul jött Sztálin telefonja a megoldással, a Moszkvai Művészszínház rendező asszisztensi állásával. Ami nem sokkal volt több a semminél, de hát Bulgakov nem is volt olyan jó elvtárs, mint ezekben az időkben mondjuk Gorkij. Nem volt kommunista, sem materialista, de életben akart maradni, talán ezért is drámát Batumi címmel Sztálin fiatalkoráról, száműzetéséről és szökéséről. A diktátornak tetszett is a mű, de nem engedte színpadra, mert nem kívánt romantikus hősként megjelenni. Hát igen, ezek ilyen idők voltak, és Bulgakov ezekben az időkben egy tiszta hang volt, egy belső emigráns, aki csak írni, dolgozni, tehát élni szeretett volna.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2016.05.14. 09:34 • Címke: évforduló