a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Újra a Játékmúzeumban – a villanyvasúttól a LEGO-ig

obudaimuzeumlead

Közeledik a karácsonyi vásár, térjünk vissza az óbudai játékmúzeumba, és ezzel együtt abba az egyre távolodó gyermekkorba, amikor még izgatottan vártuk, hogy mit tesz majd a Jézuska a karácsonyfa alá. Folytassuk sétánkat most a jobb oldalon, a játékvasutaktól indulva.

Amiket – mint azt a feliratokból megtudhatjuk – kezdetben felhúzható óramű mozgatott, de volt olyan is, amibe kis gőzgépet építettek be. Az, hogy a vonatokhoz síneket is társítottak, már egy későbbi fejlemény, mint ahogy az is, hogy villamos motort szereltek a mozdonyba. Az első ilyent Ernst Plank készítette el 1882-ben Bajorországban, a Marklin cég pedig 1935-ben egységesítette a 16,5 milliméteres nyomtávot, így meg lehetett valósítani a nagy terepasztalokat is különféle cégek mozdonyaival, vasúti kocsijaival. Ugyan a tárlóban az NDK-s PIKO cég készlete van kiállítva - 1948-ban alapították, Sonnenberg városában gyártotta 1989-ig német precizitással a játékvasutait. Magyarországon az Állami Pénzverő próbálkozott 1954 és 1959 között a műfajjal, de nem hagytunk különösebb nyomot a játékvasutak világtörténetében.

jatek_fortepan
forrás: Fortepan

A babák közül különösen a babaházakat, a kiskonyhákat ajánlom most az olvasó figyelmébe. Itt pontosan leképeződik, megjelenik már kezdetektől a felnőtt tárgyi kultúra, sőt, a bútordivatok is szépen nyomon követhetők. A háló- és fürdőszobák mellett a konyhák a legnépszerűbbek, de láthatunk itt egy komplett istállót is szénapadlással, állatokkal. Külön szekciót kaptak az úgynevezett vigasztárgyak, amiket ma röviden plüssöknek szokás nevezni. Feladatuk az anya helyettesítése, segítséget adnak az anyától való elszakadáshoz. Ezek közé sorolnám a külön ismertetett Steiff-mackókat, amiket 1879-ben Margarete Steiff indított el világhódító útjukra. Az amerikai macikat az 1908-ban a vadászaton egy medvebocsnak megkegyelmező Theodore Roosevelt elnök után Teddy mackóknak nevezték el. Teddy ihlette egyébként Milnét 1926-ban a Micimackó megírására. Kár, hogy ezekből nem nagyon találunk a tárlókban, mint ahogyan a magyar változatokból, a Dörmögő Dömötörből, vagy a TV-maciból sem tudtak még beszerezni. (Javaslom, vegyék fel a rákóczifalvi Macimúzeummal a kapcsolatot, biztosan adnak kölcsönbe néhány nélkülözhető darabot.)

jatek_fortepan
forrás: Fortepan

A macik mellett az oktató játékok is önálló fejezetet kaptak. Azt is megtudhatjuk, hogy az első puzzle-t egy John Spilsbury nevű asztalos állította elő. Anglia térképét felkasírozta egy falapra, majd grófságonként fűrésszel szétvágta. Vannak a tárlókban olyan régi készségfejlesztő játékok, mint a Babylon a pálcikáival és lyukacsos színes golyóival, és persze itt van az 1932-ben Ole Kirk Christiansen által hódító útjára indított LEGO is. És nem hagyhatom ki az 1948-ban több kisebb üzemből összevont Lemezárugyár, majd az Elzett lemezjátékait sem. A falnak ütközve felágaskodó Holdrakétát, a tűzköves, szikraesőt produkáló sugárpisztolyt vagy az autópályát, amin felhúzható gépkocsik futottak. És még itt vannak az 1954-től gyártott diafilmek is, amelyek annyi élményt hoztak a korán sötétedő őszi és téli napokon. Hogy aztán a szebbnél szebb gyermekkönyveket ne is említsem, valóságos kincsesbánya van itt belőlük Óbudán, a Szentlélek téren. Ha valaki elmesélné gyermekkorát kicsit megkésve született gyermekének, annak biztos itt a helye, amúgy meg csak ajánlani tudom ezt a csodát mindenkinek!

fortepan_jatek
forrás: Fortepan

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2016.11.12. 14:23 • Címke: kiállítás