a rovat írásai
Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?
Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.
És elindult a nagy íróper
Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.
Segédmunkásból lett költő
Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.
Ishiguróé a Nobel
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott
Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.
100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.
Csesztve és Sztregova, Arany és Madách
Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.
Költő elvont gondolatisággal
Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.
Tompa a búslelkű verselő lelkész
Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.
Ma van a magyar dráma napja
A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.
King a rémkirály
Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.
Jaj, Hrabal Úr, hát maga már húsz éve nincs itt!
Jaj, milyen gyorsan elröppent ez a húsz esztendő Hrabal Úr, mert legalább is itt a földön gyorsulni látszik az idő. Nem tudom odafönn milyen sebességű a dolgok múlása, de itt nagy. És mindenféle ködök zavarják már a tisztán látást, de az biztos, hogy maga egészen jó írásokat tett közzé. Különösen arról az időről, amikor az Örökkévalóság gátján lakott a megszállott rézmetszővel, Valdimírkával. Ez meg még régebben volt, de jártam arra, és a kocsmák megvannak. És a Tigrisben is mérik még a 12-es pilsenit. Csak az a sok turista ne lenne…
Aztán nem is lehetett rossz még az Osztrák Magyar Monarchiában megszületni, amikor Brnót még mindenfelé Brünnek hívták. És talán az sem volt nagy baj, hogy az igazi apa lelépett valamerre, és Hrabal Úr, a tisztes sörgyári könyvelő pedig „bevállalta” magát is. És nem csak vállalta, hanem tisztességben fel is nevelte, ami mindjárt nem ehetett egyszerű, hiszen maga komisz gyermek volt, és minden érdekelte sörgyár környékén (Nymburk?), csak a tanulás nem. Tényleg, Pepin bácsi valóban olyan eszeveszetten kiabált, mint az a jó Menzel úr rendezte filmből tudhatjuk? És hogyan lehet az, hogy annyira odavolt a katonaságért, pedig tudjuk ám, hogy a cseh ezredek, hát hogy is mondjam, nem voltak soha a helyzet magaslatán a Nagy Háborúban. Sőt, tömegesen álltak át az oroszokhoz, nem kis gondot okozva ezzel a magyaroknak és az osztrákoknak.
Hrabal a prágai Aranytigrisben, 1987-ben (fotó: Kertész Dániel)
Tényleg, mire is volt jó az a jogi kar, mire lehet használni a jogtudományt a jogtiprásról szóló évtizedekben. Mert Hrabal Úr, ön már nagyon korán találkozott a jogtiprással, a nyers erőszakkal. Legelőbb egy skatulyányi állomás forgalmistájaként a második világháborúban. Magán száguldottak át a keleti frontra tartó német vonatok, amiknek mindig elsőbbségük volt. Aztán meg a másik irányból megérkeztek az orosz tankok, hátukon a Moszkvában kinevelt kommunistákkal. És Ön mehetett a kladnói vasműbe hulladékvasat feldolgozni. Hja, érdekes társasága volt ott, az már biztos. Aztán amikor egy kicsit könnyebb lett volna, és még az írásainak a megjelenésére is volt esély, akkor, ’68 nyarán megint jöttek a tankok, sajnos a magyarok is. Ismertem is közülük tiszteket, hát Hrabal Úr, tiszta szeszpaszat banda volt, az egyik azért volt hónapokig betegszabadságon, mert tintásan magára rántotta a konyhakredencet.
Vladimír Boudník Hrabal ihlette Cikkus című festménye
Ja, tudom, szerette a sört maga is, jó is maguk felé a sör, az már biztos. Már régen jártam arra, de sosem felejtem a pilzeni csak maguknál érezhető ízét, zamatát. Hogy miért nem tudják ezt az importra szánt üvegekbe, krómhordókba beletenni, azt már nem tudom. Az is lehet, hogy a sör az ugyanaz, csak az ottani levegővel érintkezve válik zamatosabbá. De hagyjuk is az italozást, bár a talán legjobb művében, ami a Vladimir Boudník művész úrral együtt töltött időről szóló, a Gyöngéd barbárban is folyamatosan italoznak. Bizony, és amikor attól rettegnek, hogy minden kocsma bezár, és meghordják aranyló sörrel a fürdőkádat, hát, volt idő, mikor engem is feszített ez az érzés. Aztán Hrabal Úr, elmúltak ezek az évek, mert elmúlik minden. Sosem felejtem viszont, amikor egy nejlonszatyorral, mackóban átruccant Budapestre, itt meg a kékharisnyák teljesen el voltak ájulva. És tudom valahol azt is, hogy maga ott a végén megpróbált röpülni. Mert már csak az volt hátra, a bizonyosság. Csak hát a galamboknak, mint hogyan az összes többi madárnak is, könnyűek a csontjai. Madárcsontok, mondhatnánk. Ezért is tudnak a madarak repülni, mi meg ezért is nem, de hát ezt tudta maga is igen tisztelt Bohumil Hrabal.
Pálffy Lajos