a rovat írásai

Író, aki elment Napóleonnal Moszkváig

Százhetvenöt éve, 1842. március 23-án hunyt el Párizsban Stendhal, a 19. század első felének egyik legeredetibb és legkiválóbb francia írója, az irodalmi realizmus egyik első mestere.

Olvassunk ismét Hamvast!

A 120 éve született Hamvas Béláról három-, négyezer leütésben megírni az igazságot képtelenség. Mégsem térhetünk el a megszokott terjedelemtől, ezért mindjárt jó az elején le kell szögeznem, hogy bizonyos életrajzi adatok és művek nem fognak szerepelni az alább következő szövegben. Viszont bátran ajánlhatom a Wikipédia Hamvasról szóló szócikkét, ami majdhogynem kimerítő, legalább is az adataiban.

Áfra János képviselt bennünket Rómában

Áfra János költő képviselte Magyarországot a költészet világnapja (Giornata mondiale della poesia) című rendezvénysorozaton, amelyet az európai uniós országok kulturális intézeteit magába tömörítő szervezet, az EUNIC rendez Rómában.

Arzén volt az írónő gyógyszerében?

Szakértők szerint valószínűleg arzénmérgezés okozta Jane Austen (1775-1817) látásának súlyos romlását, a brit írónő élete végén már szinte teljesen megvakult.

Nagydíj Az isteni színjáték fordítójának

Az Isteni színjáték fordításáért Nádasdy Ádám veheti át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat 2017-ben. A Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület irodalmi díjazottjai között van Ladik Katalin, Ménes Attila, Dérczy Péter és György Péter is – közölte a szervezet.

Regény 300 ezer kínai lemészárlásáról

Murakami Haruki japán író új regénye, a Kisidancso Gorosi (angolul Killing Commendatore) a japán megszállók által 1937-ben elkövetett nankingi mészárlás témájával foglalkozik.

Hogyan került az elázott szárnyú angyal a tyúkólba?

Reggel 9-kor látott neki az írásnak, és délután háromig művelte, miközben negyven erős cigarettát is elszívott. Overallban írt, zavarták volna nagyon a zajok és a hideg, a Száz év magányon pontosan 18 hónapig dolgozott, miközben igazából filmet szeretett volna forgatni Mexikóban. 90 éves lenne Gabriel García Márquez, talán meg is éri, ha nincs az a napi negyven cigaretta.

A költő, aki hatvanezer magyar kifejezést írt bele műveibe

Kétszáz éve született Arany János, legnagyobb költőink egyike. A mai magyar számára szinte hihetetlen, hogy hatvanezer szót írt bele műveibe, míg manapság ennek töredéke, alig egy-két ezer kifejezés, amit használ az utca embere. És hihetetlen az is, hogy nyelvkönyvek és tanárok nélkül sajátította el a német mellett az angol és a francia nyelveket is. Shakespeare-fordításai mindmáig érvényesek még akkor is, ha beszélni egyáltalán nem tudott angolul. Közben volt idő, hogy marhaleveleket körmölt napi tíz órában Szalontán, és ha ideje adódott, hát verseket írt.

A PIM-bem kezdetét vette az Arany-emlékév

Összművészeti előadással, versekkel, zenével, tánccal és irodalomtörténeti megemlékezéssel vette kezdetét a költő születésnapjának előestéjén a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékévhez kapcsolódó programjai.

Ki emlékszik még itt Devecseri Gáborra?

Hát igen, a felejtés rettenetes dolog. Ha a 100 éve született Devecseri Gábor most visszatérhetne néhány órára, biztosan szomorú lenne azt látván, hogy milyen kevesen emlékeznek rá, tudnak róla egyáltalán. Pedig nagyon jó költő volt, és talán még jobb műfordító. Az ő magyarításában olvashatjuk az Iliász és az Odüsszeia szép hexametereit. De R. L. Stevenson Kincses szigetét is. Ugyanakkor tipikus példája volt annak, hogyan lesz a nagypolgári családban felcseperedő tehetséges ifjúból néhány évre hithű kommunista.

Arany-balladák másképp

Arany János születésének 200. évfordulóján és az Arany János-emlékév nyitónapján a Zichy Szín-Műhely különleges emlékműsorral, rendhagyó irodalomórával tiszteleg a költő előtt március 2-án a Stefánia Palota színháztermében.

Irodalom összes cikke »

Jaj, Hrabal Úr, hát maga már húsz éve nincs itt!

hraballead

Jaj, milyen gyorsan elröppent ez a húsz esztendő Hrabal Úr, mert legalább is itt a földön gyorsulni látszik az idő. Nem tudom odafönn milyen sebességű a dolgok múlása, de itt nagy. És mindenféle ködök zavarják már a tisztán látást, de az biztos, hogy maga egészen jó írásokat tett közzé. Különösen arról az időről, amikor az Örökkévalóság gátján lakott a megszállott rézmetszővel, Valdimírkával. Ez meg még régebben volt, de jártam arra, és a kocsmák megvannak. És a Tigrisben is mérik még a 12-es pilsenit. Csak az a sok turista ne lenne…

Aztán nem is lehetett rossz még az Osztrák Magyar Monarchiában megszületni, amikor Brnót még mindenfelé Brünnek hívták. És talán az sem volt nagy baj, hogy az igazi apa lelépett valamerre, és Hrabal Úr, a tisztes sörgyári könyvelő pedig „bevállalta” magát is. És nem csak vállalta, hanem tisztességben fel is nevelte, ami mindjárt nem ehetett egyszerű, hiszen maga komisz gyermek volt, és minden érdekelte sörgyár környékén (Nymburk?), csak a tanulás nem. Tényleg, Pepin bácsi valóban olyan eszeveszetten kiabált, mint az a jó Menzel úr rendezte filmből tudhatjuk? És hogyan lehet az, hogy annyira odavolt a katonaságért, pedig tudjuk ám, hogy a cseh ezredek, hát hogy is mondjam, nem voltak soha a helyzet magaslatán a Nagy Háborúban. Sőt, tömegesen álltak át az oroszokhoz, nem kis gondot okozva ezzel a magyaroknak és az osztrákoknak.

hrabal_kertesz_daniel
Hrabal a prágai Aranytigrisben, 1987-ben (fotó: Kertész Dániel)

Tényleg, mire is volt jó az a jogi kar, mire lehet használni a jogtudományt a jogtiprásról szóló évtizedekben. Mert Hrabal Úr, ön már nagyon korán találkozott a jogtiprással, a nyers erőszakkal. Legelőbb egy skatulyányi állomás forgalmistájaként a második világháborúban. Magán száguldottak át a keleti frontra tartó német vonatok, amiknek mindig elsőbbségük volt. Aztán meg a másik irányból megérkeztek az orosz tankok, hátukon a Moszkvában kinevelt kommunistákkal. És Ön mehetett a kladnói vasműbe hulladékvasat feldolgozni. Hja, érdekes társasága volt ott, az már biztos. Aztán amikor egy kicsit könnyebb lett volna, és még az írásainak a megjelenésére is volt esély, akkor, ’68 nyarán megint jöttek a tankok, sajnos a magyarok is. Ismertem is közülük tiszteket, hát Hrabal Úr, tiszta szeszpaszat banda volt, az egyik azért volt hónapokig betegszabadságon, mert tintásan magára rántotta a konyhakredencet.

boudnikhrabal
Vladimír Boudník Hrabal ihlette Cikkus című festménye

Ja, tudom, szerette a sört maga is, jó is maguk felé a sör, az már biztos. Már régen jártam arra, de sosem felejtem a pilzeni csak maguknál érezhető ízét, zamatát. Hogy miért nem tudják ezt az importra szánt üvegekbe, krómhordókba beletenni, azt már nem tudom. Az is lehet, hogy a sör az ugyanaz, csak az ottani levegővel érintkezve válik zamatosabbá. De hagyjuk is az italozást, bár a talán legjobb művében, ami a Vladimir Boudník művész úrral együtt töltött időről szóló, a Gyöngéd barbárban is folyamatosan italoznak. Bizony, és amikor attól rettegnek, hogy minden kocsma bezár, és meghordják aranyló sörrel a fürdőkádat, hát, volt idő, mikor engem is feszített ez az érzés. Aztán Hrabal Úr, elmúltak ezek az évek, mert elmúlik minden. Sosem felejtem viszont, amikor egy nejlonszatyorral, mackóban átruccant Budapestre, itt meg a kékharisnyák teljesen el voltak ájulva. És tudom valahol azt is, hogy maga ott a végén megpróbált röpülni. Mert már csak az volt hátra, a bizonyosság. Csak hát a galamboknak, mint hogyan az összes többi madárnak is, könnyűek a csontjai. Madárcsontok, mondhatnánk. Ezért is tudnak a madarak repülni, mi meg ezért is nem, de hát ezt tudta maga is igen tisztelt Bohumil Hrabal.

Pálffy Lajos

 

• Publikálva: 2017.02.02. 09:10

Digitális Irodalmi Akadémia