a rovat írásai

Kultúrgyár lehet a szombathelyi volt 11-es huszárlaktanyából

Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár″ épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen –  közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Új felületen folytatjuk

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.

Visszabeszél a templom oldala

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában

Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.

Munkát bőven adó szeptember

Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.

A rekorder múzeumalapító korsója

Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.

Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg

A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

MaNDA összes cikke »

A MaNDA megkezdte az adatexportot az Europeana felé

ujmandalogokicsilead

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) megkezdte az adatszolgáltatást az európai digitális adatbázis, az Europeana számára – mondta Lovas Lajos, a MaNDA főigazgatója kedden tartott sajtótájékoztatóján.

Az intézményvezető tájékoztatása szerint legalább 300 ezer dokumentumot digitalizáltak már a MaNDA keretén belül, az intézmény adatbázisa az év végére mintegy ötszörösére fog nőni. A MaNDA az Europeana alapsztenderdjét (ESE) magyarította, illetve építettek egy exportmodult az Europeanához. Lovas Lajos kitért arra, hogy a tesztek áprilisban sikeresen lezárultak, az európai szervezet tudja fogadni a tömeges magyar adatexportot. A MaNDA a nagyobb európai intézményekből importálni is tömegesen fog, a teszt az Országos Széchényi Könyvtárral együttműködésben zajlott.

mandasajttajujvarossyandor
Ujvárossy Andor az adatokról beszélt (fotó:MaNDA/Major László)

Mint elhangzott, az Országos Kulturális Digitalizációs Közfoglalkoztatási Mintaprogram keretében tavaly novembertől idén április 30-ig kilencszáz közfoglalkoztatott segítségével mintegy 100 ezer publikus kulturális érték, ezen belül egymillió metaadat került a MaNDA adatbázisába. A százezer digitalizált dokumentumból 56 ezer volt kép, 33 ezer szöveg, 1335 mozgókép, 116 hanganyag és 90 darab 3D-s felvétel. „A közfoglalkoztatási program célja az volt, hogy minél nagyobb mértékben növeljük a MaNDA adatbázisában található kulturális örökségi dokumentumok számát mind a kisebb helyi, mind az országos hatókörű gyűjtemények esetében. A program segítségével képzett munkaerőt, zömmel diplomás dolgozókat tudtunk biztosítani az amúgy munkaerőhiánnyal küszködő intézményeknek” – mondta Ujvárossy Andor főigazgatói irodavezető. A program 36 településen és 160 intézményben zajlott, az eszközöket – számítógépeket, szkennereket, digitalizáló szetteket – a munkához a MaNDA biztosította, a mintegy fél év alatt a kilencszáz közfoglalkoztatottból 110-en tudtak állást találni a munkaerőpiacon. Az összesen tíz darab 3D-s szett segítségével tudták beszkennelni az intézmények a náluk található képzőművészeti alkotásokat. Lovas Lajos elmondta, hogy az említett 100 ezer publikus kulturális örökségi érték mellett mintegy 117 ezer dokumentum áll ellenőrzés alatt. Beszélt arról, hogy a közgyűjteményi elemek száma 100 milliós nagyságrendű, a rendszer napi tízezrével képes gyarapítani az adatbázist.

mandasajttajlovaslajos
Lovas Lajos bemutatta az adatbázist (fotó: MaNDA/Major László)

„Folyik Kertész Mihály 1914-ben készült, Tolonc című, korábban elveszettnek vélt egészestés némafilmjének felújítása a Filmlaboratóriumban, amelyhez a filmalaptól nyertünk 14 millió forintot. Egy modern szkenner segítségével lehetőség van belenagyítás nélkül a megrongálódott kép stabilizálására, és a munka talán már őszre elkészül” – mondta Lovas Lajos az MTI-nek. Szintén most zajlik a magyar filmtörtének egyik legfontosabb alkotása, Szőcs István Emberek a havason című, 1942-ben készült filmjének digitális restaurálása a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A munka a nyáron befejeződhet, a film a MaNDA DVD-sorozatában is megjelenik.

mandasajttajlovaslajos
Lovas Lajos és az első 3D-ben digitalizált tárgy (fotó: MaNDA/Major László)

A MaNDA új közfoglalkoztatási programja legkésőbb június 1-jén indul héthónapos időtartammal, ötszáz közfoglalkoztatottal, 400 millió forintos bér- és járulékkerettel. Hozzátette: beruházási költség ezúttal nem lesz, hiszen a szükséges eszközöket már rendszerbe állították.

MTI/mandarchiv.hu

• Publikálva: 2014.04.29. 15:32 • Címke: manda adatbázis, europeana, digitális közfoglalkoztatás, digitalizálás, manda

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

károly róbert
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.