Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.
Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.
Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.
Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.
Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.
Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.
A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.
Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.
E sorokkal nem ünnepelünk, nem méltatunk, nem helyezünk el, nem súlyozunk; csak azt próbáljuk tenni, amit ő maga is tenne: az életművet népszerűsítjük.
Úgy képzelem (mivel nem ismertem személyesen az 1990-ben elhunyt Ottlikot), volt egy fazon, aki igen sokáig nézte-nézegette a világot, és csöndes tapasztalatokat szűrt le mindabból, amit látott. Sokáig, és mindent. Nem hagyta magát zavartatni körülményektől, ilyen-olyan nyomástól; gyakorlott atlétaként, mélyen elemző elmeként nem a gyors sikerre utazott, nem csupán egy versenyt akart megnyerni; hosszú távra, nagyjából évtizedekre tervezett előre. Munkája beérett. 47 éves korában, 1959-ben megjelent nagyregénye megkerülhetetlen újításokat, erkölcsi tapasztalatokat megfogalmazó, élvezetes olvasmány azóta is, az iskolai oktatás kötelező eleme. Rajta tanulunk meg olvasni, többek között. Számos nyelvre lefordítva ért el sikereket külföldön.
Persze, jól tudjuk, nincs olyan, hogy sokáig, és mindent. Főleg nem ezen a tájon. De annyi (erkölcsi?) tanulság mégis megfogalmazódik, hogy alapos munkával, kitartással, fel lehet építeni egy toronymagas életművet, ha tudja a dolgát az ember. Hit kérdése, értsünk bár sokfélét ezalatt.
Ha Ottlik fontosnak tartotta volna, hogy személyes jelenlétével, gyakori megnyilatkozásokkal többet szerepeljen a médiában, bizonyára máshogyan alakult volna a recepció, nem ilyen lassan érik be a dolog (az igazi elismerés jó 15 évet váratott magára). De az is igaz, ha Ottlik másmilyen, nem ilyen pepecselős lett volna, akkor nem írja meg így azt a regényt, továbbá a hatás mélysége sem lett volna ilyen mértékű.
Mentes Tamás
Az éppen száz éve született alkotó (meg a kortárs szépirodalom) ünneplése:
Ottlik-maraton: Az Iskola a határon teljes szövegének felolvasása, május 9. szerda, online közvetítéssel
A digitalizált életmű