Cikkajánló
Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is. Amely korábbi munkatársainak kiváló munkája nyomán, kategóriájának megfelelő olvasottsággal hat évig működött.
Köszönjük ezt a munkát, és még egyszer köszönjük az érdeklődést!
És várjuk régi és új olvasóinkat a forumhungaricum.hu oldalunkon is!

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes – A 200 éve született Lázár Vilmos nem az oroszok előtt tette le a fegyvert, október 6-án hajnalok hajnalán „kegyelemből” csak agyonlőtték három társával, Dessewffy Arisztiddel, a szintén örmény Kiss Ernővel és Schweidel Józseffel együtt. Lázár állt legelőször a kivégzést végrehajtó három katona puskája elé. Az agyonlőtteket aztán a várárokban ásták az osztrákok el.

Milyen is volt '56 egy vasi, vagy zalai faluban? – A forradalom híre egy-két nap alatt végigszáguldott az országon, akik félelemben éltek, ismét felemelhették a fejüket, az elnyomók pedig megismerhették a félelmet. Egy kis közösségben, egy 500 körüli lélekszámú faluban tiszta volt ebben a tekintetben is a felállás, mindenki tudott mindenkiről mindent. Így aztán a diktatúra helyi fenntartói, a kommunista párt alapszervezete és a községi tanács a hírek hallatára legtöbbször önként beszüntette a működését, az így, vagy úgy kompromittálódott emberek pedig leginkább házaikba húzódtak, és várták, hogy mi lesz.

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában – Az Echo Televízió Építészet XXI. című sorozatának stábja forgatott Ózdon, a műsor célja az uniós támogatásból megújuló két egykori vasgyári épület bemutatása volt. Gyárépület új funkcióval, egy új, interaktív és virtuális világ – így konferálják fel az adást a televízió internetes oldalán, ahol meg lehet nézni a műsort.

Böcklin és a Halottak szigete – 1876-ban pedig már Firenzében találjuk, ebben a sejtelmes hangulatú toszkán városban, ahol az utcákon lépten-nyomon ráköszönt az emberre a reneszánsz, a múlt. Itt kap megrendelést egy özvegytől a Halottak szigetének a megfestésére. A téma annyira megfogja, hogy 1880 és 1886 között öt változatot is készít a hatalmas sziklatömbön ásítozó fekete kapu felé Kharon ladikján tartó halott emberről.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház – A budai hegyvidéken is elterjedt „svájci lak” stílusú egykori lóvasút-, majd villamosmegálló korhű helyreállításán és a díszítőelemek megmentésén legalább húsz építész és tervező munkálkodott. Volt is mit tenniük, hiszen a századforduló idején, a vonal villamosítás után új végállomást alakítottak ki feljebb, a régi épületben pedig elfalazásokkal szolgálati lakásokat alakítottak ki